NAPLÓK: A VERS LEGYEN VELETEK Legutóbbi olvasó: 2023-03-31 01:34 Összes olvasás: 28387| 278. | [tulajdonos]: KÖTETEM KRITIKÁJA | 2023-03-18 05:14 | Hörcher Eszter
A MÁSKÉNT MŰKÖDÉS LÉLEKTANA
Pálóczi Antal fiatalkorából és jelenéből származó versei a megélt minőségeket, ellentéteket, azok kiéleződését ábrázolják és az ellentét-érzetek kifejeződésén alapulnak. A szövegek felépítése naplószerű, életfoszlányokat láttató, önéletrajzi elemeket felvázoló visszaemlékezés (Kutyát karácsonyra), meseszerű jelleggel (Szegény ember). Ebben az ellentéteződésben a legbensőbb érzések maradnak a legigazabbak, a Másik a legszorosabb jelenlétében is idegen marad valamilyen szinten. „Én nem minden nap ébredek fel bennem / néha csak a munkába megyek / s ami a leginkább én vagyok, belül / az tovább alszik munkába menet… Egyetlen verssort, egyetlen mondatot sem / pedig ott fészkelnek bennem legbelül, / mint az olyan kaptárban a méhek / amit majdnem megfojt a hó felül… Az egészet mindjárt hagyom a fenébe / pornót nézek majd és ennyi az egész.” (Pornó).
A Te és a Sok kölcsönhatása, illetve a Tenek a Sokból való kiemelése érdekes és fontos megoldás lesz; a mód is, ahogyan a lírai alany képes kiemelni a Tet onnan. A szeretett lényt a maga különlegességében és a maga átlagosságában is szereti. Kölcsönhatásban marad vele, az adódó keserűségek ellenére is („a megontott / vér öröme kellett… de „te jó vagy” – Egy Miskin). A viszonyrendszerben az értések és félreértések kettősségei meghatározóak. Az élet maga válik rosszul sikerült fényképpé, rosszul beállított blendévé (Barátom), és az emberek ebben a verbális és fizikai csatatérben mind puszta szereplők maradnak (John Arden: Élnek, mint a disznók). Az egyén és a sokaság ellentéte olykor szó szerint, nemcsak lelki, hanem fizikai ellentéteződésként, az erőviszonyok változásaként is leírható (Polgári per, Pillanat).
A konfrontálódás, a testi-lelki másként működés az élet minden pontjára érvényes lesz, gyerekkortól felnőttkorig (Költők gyermekkora). A fentiekhez kapcsolódó eltárgyiasulás folyamata a kezdetektől érvényes (Tüskevár).
Ezzel együtt az én a sikeresség útjára lép, elér egy határhoz, ahol a külső vonalak, a verselés, a költővé válás folyamata elindul, míg a belső, magánéleti vonal viszont egy másik, meghatározó irányban halad tovább. Minden relatív módon kerül megítélésre, véleményezésre (Amikor a gazda). Nincs egység, és talán soha nem is volt igazán, de a kötelék megmarad (A tévedés). Az állóképek, események egyszerre válnak lendületes és csendes élménnyé (Kerthelyiség Prágában). Legkisebbként, a szegénységet nem csak egzisztenciális értelemben érti, hanem a lélektana részeként fokozatosan körvonalazódik az elveszettségérzés, a magányosodás. Ebben az őt körülvevő egységben próbál megmaradni: „és láss csodát […] „nekibátorodó lettem akár az élők” (Szegény ember). Az élet meséjében eddig minden más volt, és más lesz, a jelen pedig örök alakulásaink áttekintése, változásaink intervalluma (filozófiai és nem természettudományi értelemben, hiszen a jelen, mondják, egyetlen pillanat csak). Az esküvői fényképek xeroxfeldolgozásának (33., 86., 87., 99. oldal) Warfare, War, Háború felirata ezt az ellentét-ragaszkodás kettősséget egyértelműsíti. Ez a képi adalék elvonatkoztatható a versek szövegétől, de egyben nyilvánvaló függeléke is azoknak. Önmagukba rejtik jelentésüket. A változásokat, az átalakulást az én komolyan akarja. Még vajas kenyér is szívesebben lenne, mint ember (Halálvágy, tájban), és ebben a gondolkodásában az ember általános helyzetét illusztrálja – mindannyian volnánk inkább olykor vajas kenyerek, mint emberek. A (fényképen lévő és a világban létező) két alak egybefonódása és elszakadása egyszerre jelenti a változásban a szépséges metamorfózist, és egyben a sors iróniájából adódó átalakulást, minőségvesztést, romlást is. Kifejezi, mik vagyunk, mik lehetünk, mik akarunk lenni. A tárggyá változás lényege, hogy a másik azt tesz az eltárgyiasítottal, amit akar. Játékszer, eszköz, használati tárgy lesz a másik kezében, jelenlétében, illetve bármi, amit akarat, vágyak, célok, érzelmek, gondolkodás vagy gondolatok nem vezérelnek többé. Nincs ellenállás ebben a viszonyban, csak egyoldalú kiteljesedés: „S míg EZ partot érve szarvassá szaladt, / AZ ott maradt” (Halálvágy, tájban). Pálóczi az átalakulásnak a folyamatait ügyesen ábrázolja. Az ellentéteződés és elidegenedés mellett az iszonyat megformálásának is helyet ad. Az élet és a halál együttes akarásának is halmazai a szövegek, a verseket mindvégig áthatja a kettősség. Az én magára maradásának (illetve a magányosodástól való félelem) egyik formája lesz az a megoldás, amikor a költő rémálomszerű képeket vázol (Csak ne halál). Az élettől azonban még sokat vár. Még nem akar a döglött macskához, rongyhoz, göröngyhöz hasonlítani (Csak ne halál). Legalábbis ne szerves dolog, ne élőlény legyen (amit lát, amivé maga is válna), inkább tárgy legyen. Ami (tovább) tárgyiasítható, magától tovább tárgyiasuló jelenség marad a világban.
A kitörni akarás, a változás akarása a visszahúzó elemek ellenében reményteljesen erősödik (Száz hét magány), de határok között van, nincs teljessége. Pálóczi ábrázolásában a Másik sokféle. Lehet a Másik többek között oda nem illő, szinte zavaró, az idillbe beékelődő Másik, vagy valami oda nem illő fenyegetés képe (Polgári per). „Az árnyak megálltak / szél se ring / lecsüngő szárnyak az ágak / fehér ruhás statiszták járnak / az őszi asztalok közt a terítőt fosztják / bánlak” (Kerthelyiség Prágában). A szélcsend a hadakozásban megálló kevéske időt, a teljesség hiányát jelenti, a ki nem teljesedés lehetőségének akadályát. A teljesség elérése ugyanakkor egy-egy periódusnyira megadatik, ugyancsak (különös) kettősséget sugallva: az alany a fegyverét merre is tartsa, a szeretett lény vagy a közelgő vadászgép felé (Onan). A teljesség és tökéletesség a mértékek és mércék függvényévé válik. Mitől lesz valami tökéletes – és annak kell lennie, mert ha valami nem az, akkor nagyon is tud zavarni a tény, hogy nem az… Tehát, a tökéletesség (elérése, keresése) Pálóczi szimbolikus rejtjeleiben, színekben, tárgyakban, pillanatokban körvonalazódik, eléri a tér minden pontját (Ragadozó, Onan). Ezekben a pontokban mutatkozik meg az áhítat, a katarzisélménynek (tökéletességélménynek) a megközelítettsége, mely mégsem lehet teljes (Csalá/s/d).
Az ember és ember ellentéteződését az ember és természet kettősségére is kivezeti a költő. „mert közeleg immár a növények / és az állatok feltámadásának ideje” (Az ember úgy fáj a Földnek). A metamorfózis egy idő után a maga spontaneitásában válik megfelelő, az ember számára is akart folyamattá. Az átalakulás legyen teljes, visszafordíthatatlan (tökéletes a maga teleológiájában). Az ember találjon rá a saját szabadságára (Ősz lesz megint). Az átalakulása ne csak fizikai legyen(!), és igen, változzon szarvassá (Halálvágy, tájban), legyen madár (Amikor a szív vérzik), vezesse ő a világ útjait, ahelyett, hogy a világ határozza meg őt, és váltsa meg magát. A test szabadsága egyfelől jelentse a test valódi szabadságát, a kendőzetlenségeket, a megnyilvánulás szabadságát – sugallja Pálóczi, és az ember jelentse magát a teljes szabadságot saját maga számára. A költő elmozdul betokozódott, tárgyiasult léte felől felfedezett szabadsága felé, de ez a folyamat a visszafelé irányt is magába foglalja, a palackokba zárt szenvedélyek (Ősz lesz megint) jelenlétével. A test nemcsak a szexualitás élvezeti eszközeként jelenik meg, a hús képességei, lehetőségei mentén (Vörösalakos váza, Nudista strandon, Funkcióöröm), de fizikai tükörként is, képességeink mércéjeként is (Album). „Észérveket keresünk ellene. Mert az arányok valódiak, / s valódinak kell tartanunk a tőkésréce elejtésének tényét is. / Hirtelen eszünkbe jutnak testi fogyatékosságaink, / és ekkor lapozunk tovább.”
Az iszonyat, és tovább vezetve a halálkép szerves részeként jelennek meg a kórházi képek, valamint a háborús, harci terepek és helyszínek (Felállva orvosi székből, Anyasötét, Menekült, Csak egy repülő, Ragadozó). Az elkerülhetetlenséget humorral kezeli Pálóczi is, ahogyan a halálképhez szinte már kötelezően hozzárendelődik a (magyar) jókedély, hogy elviselhetőbb legyen a létezés. De nemcsak a Pálóczi által ábrázolt saját világ, hanem ezen keresztül a sokunk által érzett és megtapasztalt események halmaza is. Az öregség, a temető megformálása egyértelmű utalásként jelenik itt meg (Menekült), de lehet a háborús helyzet, a megöregedés és a temető képe a saját énjének egy átvitt értelmű ábrázolása. A Másikkal való harcolást, hadakozást, és az ebbe való beleöregedést, belefáradást, majd a test eleven sírkővé dermedésének metamorfózisát írja meg (Menekült). Más elbeszélt eseménynél a kettősség különleges módozatot kap: „A legboldogabb napom volt az / az úttörőavatás!” (Csalá/s/d), mely valóban lehetett gyermekkora legboldogabb napja, de lehet eddigi egész életének legboldogabb napja is. A boldogabb életélmények mellé a fájdalmat is hozzárendeli. A fájdalom a testet és a pszichét egyszerre körbejáró jelenségként körvonalazódik. A költő iróniával, humorral közelíti meg a fizikai romlás ábrázolását: „Ó halál, te mindig igazságos lándzsás / ma kiütötted a fogam…” (Felállva orvosi székből). Lényeges adalék a megfogalmazott hallgatás, a félremagyarázás és félreértés jelensége, halmaza a kötetben (Nyugalom, Korom, Alsónadrágom, Bakony). Ilyen dolgok mindig történnek az emberrel, és az ember mindig helyzetbe kerül, ami szükségszerűen hozza magával a(z) (el)hallgatás cselekményét. A ma történt eseményeket egy mindenkori ma eseményeiként lehet érteni, az emberek mindig hallgatni fognak valamiről, valamiből mindig tabut csinálnak. Ez lehet kényszer vagy általános megállapodás két személy között, egyfajta kegyes hazugság is. Ahogyan a költői személy esetében is, vonatkozik ez a mindenkori kölcsönviszonyokra („Elhitted amit rólam hazudtak; / védted azt, ki félremagyarázta” – Korom). A hallgatás és kimondás közötti egyensúly alapvető lépték; a szó nélküliség kifejez, a sok beszéd csendet hoz magával. Szimbolikus elemeket, képiséget, nyelvi megoldásokat alkalmaz, melyek egyszerre lesznek a szépség vagy a kiüresedett semmi képei: „szél borzol füst száll ó isten / veled” (Selmecbánya). A halál megjelenítéséhez, mely elengedhetetlen motívum itt, a fiatalság és az élettelenség kettőse társul: „harmincöt éves hullák / csókjait” (Ki látja). Ilyen az „irgalom elevenen boncolt milliók / ha a sikoly már csak úgy erősbödik / hogy bugyborékolva elhal” (Száz hét magány). Pálóczinál az érzelmi és hangulati végletek ebben a nyelvi formában is jelentős szerepet kapnak. A legsötétebb vizuális elemekhez könnyedén társul az irónia, mellyel a költő saját magát kíséri, és a hozzá tartozókat is bevonja az ironikusság körébe (Az ember úgy fáj a Földnek, Csak egy repülő, Szóbeszéd). A (nyelvi) humor és 51 az irónia összefonódik: „a golyó általi a klasszikus halál / erre akartam kilyukadni” (Szóbeszéd). A szimbolikusságot a történelmi időkre is kivetíti, az életben eltöltött évek száma (az életben eltörött évek számával megegyezően?) és a valós történeti-politikai szálakra (Búcsú a szonettől, Kondor festménye előtt) is vonatkoztatja: „ezt a múlt századi vizes szép omlatag villát / ahol én voltam / az utolsó lakó” (Polgári per). A történetiség a saját életben megjelenő évek különbségét is jelenti (Meghalsz, nagyi!, Megőszült asszony). Az egykor volt személyek eltűnnek. A nagymama megtartásának szimbolikája kifejezi, hogyan képes az ember megtartani, mikor jön el az utolsó lépés, lehetőségeinek utolsó fázisa. A fájdalom itt is jelen van, a test ereje és fáradalmainak kettőssége jelenik meg. Az eltávolodás képe (Kávéház, és te) és a változás képe, az én változásának, alakulásának képe(i) egyszerre lesznek a megtartó és megtartott én, a magát hátrahagyni akaró, de önmagát egyben nosztalgikusan is felmutató én képei. Az ő világa, az ő szerelme, az ő élete, az ő hadszínterei a mi szépséges és gyötrelmes világunk is lesz egyben. „ablakain és kirakatüvegén látom viszont magam / egy páncélos tetejéből kibújva hús- / arcú vaskentaurként” (Svejk, avagy amikor egy éjszakán azt hittem). Emiatt fontosak ezek a költemények.
(Pálóczi Antal: A paráznabillegető, Budapest, Garbo Könyvek, 2019)
Hörcher Eszter
http://epa.oszk.hu/03000/03081/00018/pdf/EPA03081_varuccamuhely_2020_02_047-051.pdf | |
| 277. | [tulajdonos]: EGY EL NEM ISMERT DOKKER | 2023-03-08 22:23 | CSAK ÁMULOK S SZÉGYENKEZEM A MULASZTÁS MIATT
It van - itt volt - a Dokk-on egy olyan sokoldalú tehetség, akit a Dokk "hagyott" elmenni.
Én is.
Nem tudtam, milyen sokoldalú, s mennyire hasonló az érdeklődése az enyémhez.
Tizenöt évem lett volna, hogy együttműködjek, együtt építkezzek vele.
Ehelyett hagytam, hogy lefoglaljon az értetlen középszerűség okvetetlenkedése.
Egyetlen mentségem, hogy legalább könyvet tudok majd írni abból is. (A szerkesztőségi főemlős etológiája - ez a munkacím.)
Viszont elszaladt annyi év, hogy nincs több időm a hiábavalóságokra.
Kókai János példája azt mutatja: van belőlük kiút.
Ezt a több évvel ezelőtti, róla szóló cikket "hiánypótlásként" teszem közzé, mielőtt elmegyek a holnaputáni Rilke előadásra, amelyben ő alakítja a költő alteregóját a Malte Laurids Brigge feljegyzései című regényből írt darabban.
---
SZÍNPAD ÉS IRODALOM
Írta: Onagy Zoltán/ IRODALMI JELEN
Kókai János 1972– ben született Budapesten. Verset, drámát és prózát is ír. Különböző folyóiratokban publikált. Önálló kötetben is megjelentek írásai. Színházzal foglalkozik. Drámáit, saját társulatával állítja színpadra.
Rendezőként és színészként is működik más színházaknál.
---
Onagy Zoltán: Végzettséged szerint színész vagy? Rendező? Drámapedagógus? Nem találtam az életrajzaidban semmit.
Kókai János: Ha végzettségemről kell szólnom, akkor inkább színész végzettséget mondhatok, mert azt „tanultam” egyedül. Ezt sem főiskolai fokon. Az R.S.9 Színház volt az anya, aztán a hatás a Szkéné Színház (ma is). A többit a figyeléssel raktam össze.
OZ: Hogyan kerültél a színházhoz?
KJ: Hogy szaporítsam az információt, egészen fiatalon zenésznek indultam. Zongoráztam, gitároztam. Jött a Jazz, aztán a free-műfaj, (talán ez is közelebb visz, az írással kapcsolatos kérdéshez). Épp a csúcsponton esett szét a zenekar, amikor a Dresh helyett kezdtünk a Közgázon játszani, mert ő épp akkor indult más utakra, a mostani irányába. Szóval ez a szétesés megerősítette, a már előbb érzett hiányérzetet. Ürességet. Egyszerűen láttam egy hirdetést, felhívtam és odakerültem a színházhoz. Pár hónap alatt már a társulat tagja voltam és elkezdtem rendezni is. Ez több, mint tíz éve már. Azóta minden minden évben csinálok darabokat, egyre ritkábban játszom. Az elmúlt 5 évben, már főként csak saját drámákat viszünk színre. (Szkéné).
OZ: Nem pontosan értem, hogyan működik ez ma. A hatvanas évek végén, hetvenesek elején kinőtt a statikus, és remekül felügyelt színházak bozótjától távol egy Színpados nemzedék, Paál Istvánnal, Lengyel Pállal, a miskolci Manézs Színpaddal, az Universitas-szal, a Szegedi Egyetemi Színpaddal, a mozgásszínház különféle formáiban, sokszínű hanghatásokkal, mérföldekre a realista-naturalista színházii hagyományoktól. A hatvanas-hetvenes évek fordulója forradalomnak nevezhető színházi fronton. Ekkoriban ismertük meg Grotowskit, Beckett, Brecht és mások darabjait, a Stanislawski-módszert. Az amatőrnek nevezett, szinte támogatás nélkül működő profin működő színházak létjogosultságát az adta, hogy a kőszínházak nagy részét párttitkár vezette, emlékezetes, hogy a Nemzeti párttitkára Hegedűs D. Géza volt, akik vigyáztak az ideológiára, az elvszerűségre. De 2009-ben mi indokolja, hogy független színházat működtess? Elvben függetlenek – illetve nézőfüggők – a színházak.
KJ: Igen, ezek valóban meghatározó személyiségek, akiket felsoroltál. És igen, valóban néző függők a színházak. Ha olyan szempontból nézzük. És jó a kérdés, semmi nem indokolja, hogy ilyet működtessek. Évekig saját pénzből fizettük a bérleti díjakat a helyiségért. Ma valamilyen minimális összeget összetudunk szedni, meg a Szkéné befogadott minket, tehát nincs bérleti díj. Tehát egy indokolja, az akarat. Ezt akarom csinálni. Igazából játszani, mint gyerekkoromban, sokszor úgy gondolom, nem voltam képes abbahagyni a játékot. Tehát mondhatnám azt, hogy hiszek az értékben? Még akkor is, ha a szőnyeg alatt van? De valóban nincs meg az a kiemelt szerepe ennek a területnek, ami a rendszerváltás előtt volt. Minden átrendeződött, és pont itt érzem a problémát, hogy még mindig nem tudunk mit kezdeni ezzel, bár nem csak mi, hisz az átrendeződés világméretekben kihatott. Szóval a régi szemmel és mértékkel, régi reflexekkel nem túl könnyű. Ezeket le kellene vetkőzni.
OZ: Régi ismerősöm Peer Krisztián, aki költészet ide, irodalom oda, valami hasonló terepen működik. Van kapcsolatotok?
KJ: Peer Krisztián munkásságát nagyon tisztelem, de nem akadtunk egymásba. Bár igen a terület szinte közös. Én is dolgoztam és dolgozok mozgásszínházzal is, mint ahogy ő is. (Ladjánszky Márta, Berger Gyula) De annál szorosabb kapcsolatba nem kerültem vele, minthogy feküdt az ágyamban, mert a táborban összekeverte a szobáját. De nem kizárt, hogy valamikor úgy alakul, hogy közös munka is lesz. Ki tudja?
OZ: Harminchét éves vagy. Szerintem a legrosszabb pillanatban döntötted el, hogy novelláskötetet adj ki. Még azok is tologatják köteteiket a válság utánra, akik abból élnek.
KJ: Az biztos, hogy kedvezőtlen a helyzet bármilyen könyv kiadására, de én nem gondolkozom erről, mármint, hogy azért ne csináljak valamit, mert nem kedvező valami. Akkor már rég abbahagytam volna mindent, mert rengeteg kilátástalan helyzeten kell még most is keresztül menni, de távol legyen, hogy panaszkodjam, ezek tények. De mondom, ezekkel én nem foglalkozom. Csinálom amíg, ahogy tudom. Mit tehetnék, üljek egy szobában és malmozzak? Egyébként most a verskötetemet szeretném először kiadni, aztán a drámákat közben pedig egy regényt írok, amit szeretnék lassan befejezni és azt adnám ki. De ez a jövő. Ha meg kell lenniük, meglesznek. Már nem akarok ezeken idegeskedni. Régebben sokkal harciasabb voltam.
OZ: Van itt – számomra – egy nagyon furcsa eset. Színházi emberként dialógusokban, élő, pörgő, attraktív történésben kell (kell?) gondolkoznod. Ezzel szemben a prózád többnyire monológ, többnyire tömbösítve egyetlen bekezdés nélkül. Pedig az olvasóra éppen úgy kötelező figyelnie az írónak, mint a rendező figyel a színészre, könnyíteni a dolgát, könnyíteni a behatolást a műbe. Miért így csinálod? Tudatos választás?
KJ: Ez egy lényeges kérdés. Szerintem minden alkotás, a közhellyel élve, tudatos és ösztönös egyszerre. Nem csak tömbösítve írok, tudok másképp is, de mindkettő ad egy más néző pontot, más regisztereket emel ki, amikor tömbösítve írok, más dolgokat érzek magamban hangsúlyosnak, mint ha a svédes egyszerűséget használom, amit megint csak nagyon szeretek. Egyébként egyiket sem érzem a színháztól távolinak. Éppen ezért is, mert mindkettő más megközelítést nyújt, vagy szerepet, ha úgy tetszik. Meg aztán ott vannak monodrámák is. Meg egyébként azért, mert tömbösítve van, én mozgékonynak érzem az ilyenfajta írásokat, másképp mozgékonynak. Azt hiszem teljesen természetes, hogy ezt nem én találtam ki. Nem is akartam semmi ilyennel, eredetieskedni, mondom, azért fogalmazok így, ha így fogalmazok, mert másképp jönnek elő, máshonnan bizonyos dolgok. Ugyanúgy, pedig, ha nem így írok, hanem egyszerűbben, akkor abból jönnek ki más dolgok. És itt a fontos kérdés, ha valami más nézőpontot mutat, attól miért kell megijedni, vagy esetleg olvasó ellenesnek gondolni. Nekem eszembe sem jut ilyen. James Joyce, akkor olvasó ellenes, Virginia Wolf, Proust vagy akár Esterházy, mert nekem az ő prózája is nehéz. Tévedés ne essék, nem magamat akarom hasonlítani hozzájuk, csak a mechanizmusról az elvről beszélek, és sorolhatnánk még. Vagy mit szóljunk a népszerű Hrabalhoz, aki központozás nélkül is ír. Szóval itt látok egy alapvető problémát, ami szerintem erős kölcsönhatásban van, azzal a lelki attitűddel, amivel nem tudunk mit kezdeni a fordulat óta. Nehezen tudunk egymás mellé rendelni. Szerintem a kelleténél több a nézőpontunkban az alá- és fölérendelés, én a focit is ilyennek látom. Szerintem nem véletlen, hogy nem megy, mert valami csapatszellem hiányzik a lelkünkből, az egész országéból, nem csak a focistákéból, hogy működhessenek a dolgok. Valahol ezt kéne, ezt a csapatszellemet rehabilitálni, irodalomban, művészeteben, közélet és magánéletben.
Éppen a JAK egyik összejövetelén volt szó róla, hogy a mai költészet mennyivel szabadabb, mennyire megengedhet kísérletezéseket, míg a próza sokkal inkább be van zárva valamibe, valami elvárásba. És itt szerintem szó nincs arról, hogy nem tisztelnénk az olvasót, nem is értem, szerintem épp fordítva van. Én ha olyasmit olvasok ami nehéz, nem jut eszembe, hogy ez azért van, mert nem tisztel engem az író, azt gondolom, hogy izgalmas a dolog, hogy behatoljak olyan területekre, ahol még nem jártam. Szerintem nem is kel különbséget tenni egyszerű, vagy bonyolultabb próza között, nyilván más olvasói befogadásra van szükségünk, de hogy ebből valakik ellenségképet gyártsanak, azt tévedésnek érzem és a régi mechanizmusoknak, amik még bennünk vannak. Szóval nem abból kéne az identitásunkat meghatározni, hogy ki a jó, ki a rossz, hanem ehhez az identitás meghatározáshoz új formákat kell találnunk, na és ez nem megy még, vagy csak nehezen. Az ellenségkép, amitől először is meg kell szabadulnunk. Én legalábbis ezeket a célokat tűztem magam elé, nem tudom még mennyire megy, de dolgozom rajta. | |
| 276. | [tulajdonos]: KIPURGÁLNI A DOKKESZTELENSÉGET | 2023-02-16 15:45 | Pálóczi Antal:
Ma ezt a két levelet írtam a facebookon Rhiannon Giddens afro-amerikai zenésznek és énekesnek. Magyarul, mert majd lefordítja neki a face. (Ahogy eddig. Némelyikre válaszolt is már.)
Furcsa ezeket idehozni, abba a "randabugyorba" ahol már megpróbáltak lerasszistázni, engem, az elkötelezett antirasszistát. De hadd legyen tömjénfüst most ez. Kipurgálva az Dokkesztelenséget.
Ma adta ki a facebook ezt az emléket! Íme az afrikai őskultura, amit évek óta tanulmányozok s amelyhez valamennyi őskultúra hasonlít. Mert mindegyikben emberek vagyunk. Anyám pont ilyen volt. Mert ugyanígy szeretett és ugyanígy akarta - a jót - nekem.
https://www.youtube.com/watch?v=KiLqaW9z6gQ
Majd ezt követően ezt írtam. Mert mintegy - véletlenül - épp ma bukkantam rá erre is.
Rhiannon Giddensnek!
Ahogy öregkoromban megint énekelni szeretnék, ahhoz Kohent is tanulmányoznom kell. Ez egy elég jó száma. Ráadásul fiatal korom leghíresebb verse arról szólt, hogy egy fiatalember találkozik egy roma prostituálttal. Azért választotta őt, mert a lánynak is olyan széles ajkai voltak, mint neki. Ez a versem bekerült a legnevesebb magyar költők antológiájába. (Szép versek '89.) És egy híres magyar színész (Koncz Gábor) elmondta a Magyar televízióban (A hónap versei című műsorban, 1980 januárjában). Most készül a wikipédia ismertető rólam, abban benne lesz a linkje. (Megveszem a jogot és a kópiát a televíziótól.)
https://www.youtube.com/watch?v=QiKJqXk94NM | |
| 275. | [tulajdonos]: A BIG BEN ÉS A TOLATÓRADAR | 2023-02-12 11:18 | Bánfi Ferenc (hűtlen) dokkerünket (be kéne megint lépnie de az új rendszer visszatartja - majd bíztatgatom) bizonyos kételyek gyötrik.
Nagyon is érthetőek. (Egzisztenciálisak.)
Alább legutóbbi facebook posztom alatti kommentsorozatunkat idézem.
(Sajnos csak azoknak jelenne meg oda címzett linkkel, akik maguk is facebook tagok, s ezen belül face-ismerősök, illetve akiket nem tiltottam le).
A nagyközönség számára hozzáférhetetlen.
Pontosabban akik olvasták a BRÜSSZELI CSIPKE, PÁLÓCZI napló Magyar Éva londoni színésznőnek címzett levelét, azoknak már csak a twitterre is feltett "London klip" snittjét kell kinyitniuk a lentebbi Twitter linken. (A facebook kommentek között is fenn van - konkrétan erre reflektált Bánfi.)
Épp a londoni Big Ben alatt állok - a világ legnagyobb rablóállamának óratornya alatt, ahol most a nemzetek feletti pénzvilág "Vatikánja" fennhéjáz: a City.
Vegyük úgy, mintha "innen" (ezzel az új benyomással) felelgetnék Bánfi Ferinek.
Azzal a kiegészítéssel, hogy ide - s majd ezt követően a facebookra is - az ő jó kis versét is fölteszem (mert abban tényleg ott pittyeg a tolatóradar).
Előbb tehát a London snitt - majd a levelezésünk - majd az ő verse:
https://twitter.com/PalocziAntal/status/1622284999322910720
-------
Bánfi Ferenc:
14 órája raktad fel egy like sincs rajta a költészet halott.
Pálóczi Antal:
A költészet bennünk él tovább, Ferikém. A "hordozóiban". A közönség mindig akkor érdeklődik, ha ráér. Én "ÁLLOM AZ IDŐT". Az, ahogyan meghurcolt történelmű kelet-európaiként rajta vagyok ezen a snitten, annak az országnak a fővárosában, amelyik attól gazdagodott meg, hogy mindenkit kirabolt, "örök".
Bánfi Ferenc:
Nekem nincs miből állni, de nem baj.
Pálóczi Antal:
Nekem is csak öregségemre jött össze valami. Fiatalon minden szabadidőmet a kényszermunka és az önkizsákmányolás vitte el.
Bánfi Ferenc:
Én nem is anyagilag lelkileg..., hogy sikert nem érhetsz el költészettel.
Pálóczi Antal:
A siker az időben van. Ha... és amennyiben... Tudsz valamit, ami holnap is érdekes? Vagy olyat, ami holnap érdekesebb, mint ma? Hogy mi lenne az? Ami ma van. Mert holnapra eltűnik, de nélküle nem lesz érthető a holnap és a holnapután. Amikor megírtad költeményben, hogyan pittyeg a tolatóradar, az ilyen volt!
Bánfi Ferenc:
Picit ez a válasz sok nekem.
Pálóczi Antal:
Emészteni kell. Igyekeztem tömöríteni.
-----------------
Végezetül a fent említett költemény.
Bánfi Ferenc
KÁVÉ, SZERELEM ÉS JÁNOS VITÉZ
A múlt Kávéfőzőszűrőházat vert a kuka falának,
így kopogtatott, persze, hogy a szerelem ajtaján.
-Szeress, kérlek, ölelj át, legalizáld a testem! - könyörgött.
Apja nyitott ajtót, a Háború. - Csókolom, Szerelem itthon van?
-szorította hóna alatt pöttyös labdáját az előbb még Kávéfőzőszűrőház.
-Nincs -, és fokost vágott volna a fejébe, ha nem hajol el.
Hogy a róka hordja szét minden atomját! - gondolta.
-Most mit csináljak, legyek aberrált?
-Iluskám így kiáltott,
rendelt is egy platós Csepel követ,
még ma is hallom, ahogy pittyegett a tolatóradar.
Bekopogott megkávézva, most óriások jöttek.
Fejükhöz dobálta ezt mind, a sok követ.
(Ne aggódj, már takarítják az agyvelőt.)
Majd órájára nézett, elrúgta a pöttyös labdát, elment dolgozni,
hogy ottan rakja csókjaira félre a betevőt.
(Úgy szerette őt.)
Majd, mikor lejárt a műszak, átment a világon,
megváltotta bűneitől, el is nyerte Iluskáját,
de sietnie kellett, hogy visszaérjen munkakezdés előtt. | |
| 274. | [tulajdonos]: A BIG BEN ÉS A TOALTÓRADAR | 2023-02-12 11:14 |
Bánfi Ferenc (hűtlen) dokkerünket (be kéne megint lépnie de az új rendszer visszatartja - majd bíztatgatom) bizonyos kételyek gyötrik.
Nagyon is érthetőek. (Egzisztenciálisak.)
Alább legutóbbi facebook posztom alatti kommentsorozatunkat idézem.
(Sajnos csak azoknak jelenne meg oda címzett linkkel, akik maguk is facebook tagok, s ezen belül face-ismerősök, illetve akiket nem tiltottam le).
A nagyközönség számára hozzáférhetetlen.
Pontosabban akik olvasták a BRÜSSZELI CSIPKE, PÁLÓCZI napló Magyar Éva londoni színésznőnek címzett levelét, azoknak már csak a twitterre is feltett "London klip" snittjét kell kinyitniuk a lentebbi Twitter linken. (A facebook kommentek között is fenn van - konkrétan erre reflektált Bánfi.)
Épp a londoni Big Ben alatt állok - a világ legnagyobb rablóállamának óratornya alatt, ahol most a nemzetek feletti pénzvilág "Vatikánja" fennhéjáz: a City.
Vegyük úgy, mintha "innen" (ezzel az új benyomással) felelgetnék Bánfi Ferinek.
Azzal a kiegészítéssel, hogy ide - s majd ezt követően a facebookra is - az ő jó kis versét is fölteszem (mert abban tényleg ott pittyeg a tolatóradar).
Előbb tehát a London snitt - majd a levelezésünk - majd az ő verse:
https://twitter.com/PalocziAntal/status/1622284999322910720
-------
Bánfi Ferenc:
14 órája raktad fel egy like sincs rajta a költészet halott.
Pálóczi Antal:
A költészet bennünk él tovább, Ferikém. A "hordozóiban". A közönség mindig akkor érdeklődik, ha ráér. Én "ÁLLOM AZ IDŐT". Az, ahogyan meghurcolt történelmű kelet-európaiként rajta vagyok ezen a snitten, annak az országnak a fővárosában, amelyik attól gazdagodott meg, hogy mindenkit kirabolt, "örök".
Bánfi Ferenc:
Nekem nincs miből állni, de nem baj.
Pálóczi Antal:
Nekem is csak öregségemre jött össze valami. Fiatalon minden szabadidőmet a kényszermunka és az önkizsákmányolás vitte el.
Bánfi Ferenc:
Én nem is anyagilag lelkileg..., hogy sikert nem érhetsz el költészettel.
Pálóczi Antal:
A siker az időben van. Ha... és amennyiben... Tudsz valamit, ami holnap is érdekes? Vagy olyat, ami holnap érdekesebb, mint ma? Hogy mi lenne az? Ami ma van. Mert holnapra eltűnik, de nélküle nem lesz érthető a holnap és a holnapután. Amikor megírtad költeményben, hogyan pittyeg a tolatóradar, az ilyen volt!
Bánfi Ferenc:
Picit ez a válasz sok nekem.
Pálóczi Antal:
Emészteni kell. Igyekeztem tömöríteni.
-----------------
Végezetül a fent említett költemény.
Bánfi Ferenc
KÁVÉ, SZERELEM ÉS JÁNOS VITÉZ
A múlt Kávéfőzőszűrőházat vert a kuka falának,
így kopogtatott, persze, hogy a szerelem ajtaján.
-Szeress, kérlek, ölelj át, legalizáld a testem! - könyörgött.
Apja nyitott ajtót, a Háború. - Csókolom, Szerelem itthon van?
-szorította hóna alatt pöttyös labdáját az előbb még Kávéfőzőszűrőház.
-Nincs -, és fokost vágott volna a fejébe, ha nem hajol el.
Hogy a róka hordja szét minden atomját! - gondolta.
-Most mit csináljak, legyek aberrált?
-Iluskám így kiáltott,
rendelt is egy platós Csepel követ,
még ma is hallom, ahogy pittyegett a tolatóradar.
Bekopogott megkávézva, most óriások jöttek.
Fejükhöz dobálta ezt mind, a sok követ.
(Ne aggódj, már takarítják az agyvelőt.)
Majd órájára nézett, elrúgta a pöttyös labdát, elment dolgozni,
hogy ottan rakja csókjaira félre a betevőt.
(Úgy szerette őt.)
Majd, mikor lejárt a műszak, átment a világon,
megváltotta bűneitől, el is nyerte Iluskáját,
de sietnie kellett, hogy visszaérjen munkakezdés előtt. | |
| 273. | [tulajdonos]: MAJD MEGÍRJÁK | 2022-09-07 21:04 | | Az idézésen szóló időpontban kell majd megjelenni. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 271. | [tulajdonos]: FELÜL NYITOTT EMELKEDÉS KELL | 2022-08-22 11:48 | Aki a költészetet komolyan veszi annak élethosszig tartó - felül nyitott - emelkedés kell!
Nem álmennyezet, alibinek mázolt "szentképpel".
"A politikai kereszténységben bizonyos mértékű intolerancia van, felsőbbrendűségi tudat és hódítási vágy, gyakori visszaélés a bibliai metaforákkal. Egészen a blaszfémiáig menően vissza lehet élni Isten nevével, Istenre való hivatkozással". (Fabinyi Tamás ev. lelkész. A kötetem 56. oldaláról idézem, ahol a jobboldali radikalitásról szóló Rémhúsvét - 2011 című versem bevezetője.
Írni kezdtem egy esszét Ady "Jöjjenek a tilinkós álparasztok" verssorának ("Búcsú sikerasszonytól") mai aktualitásáról, de nekem nem sürgős - ahogy az igazi művészeten kívül semmi sem az. Előbb-utóbb azért itt lesz majd.
De közben (vagy előbb?) több hetes szabadságra utazom. A londoni nagyobb fiam a hetekben nősül..., a kisebbik Berlinben most diplomázik...
Itt is ott is "hivatalos vagyok".
(Beszélnem kell mind a két nyelvet, az egész európai kultúrát a magaménak tekintve, hogy végül - áttételesen - továbbadhassam.)
Úgyhogy megritkulnak a Dokk-on a megszólalásaim.
Majd jön néhány Whitman vers, szabadvers elmélet, talán új novella.
Most egy görög vers következik a felül nyitott emelkedésről - szemben minden kisszerűvel és provinciálissal.
---------------------------------
Kavafisz Kosztandinosz
ITHAKA
Ha majd elindulsz Ithaka felé,
válaszd hozzá a leghosszabb utat
mely csupa kaland és felfedezés.
A Küklopszoktól és Laisztrügonoktól
s a haragvó Poszeidóntól ne félj.
Nem kell magad védened ellenök,
ha gondolatod tiszta és egyetlen
izgalom fűti tested s lelkedet.
A Laisztrügonokkal, Küklopszokkal, a bősz
Poszeidónnal sosem találkozol,
hacsak lelkedben nem hordozod őket,
hacsak lelked nem áll velük utadba.
Válaszd hozzá a leghosszabb utat.
Legyen minél több nyári hajnalod,
mikor - mily hálás örömmel! - először
szállhatsz ki sose-látott kikötőkben.
Állj meg a föníciai pultok előtt,
válogass a jó portékák között,
ébent, gyöngyházat, borostyánt, korallt
és mindennemű édes illatot,
minél többet az édes illatokból.
Járj be minél több egyiptomi várost,
s tanulj tudósaiktól szüntelen.
Csak minden gondolatod Ithaka legyen;
végső célod, hogy egyszer oda juss,
de ne siess az úttal semmiképp.
Inkább legyen hosszú, minél hosszabb az út,
hogy évekkel rakva szállj ki a szigeten,
az út aratásával gazdagon,
s ne várd, hogy Ithaka majd gazdagon fogad.
Neki köszönd a szép utazást,
mit nélküle sosem tehettél volna meg,
hát mi mást várhatnál még Ithakától?
Nem csaphat be Ithaka, ha szegény is:
a szerzett tudásból s tapasztalatból
máris megtudhattad, mit jelent Ithaka! | |
| 270. | [tulajdonos]: KORR 2. | 2022-08-12 11:04 | Ja és persze az elütés:
"Arisztotelész a Politica című könyvében máig érvényesen tekinti át az összes államformát."
Így helyes.
A Poeticában a művészeti hatásokat elemzi. Ahogy később kitérek erre.
Ez a javítás a Bártfai naplóban megjelent rövidített verzióra és szól. | |
| 269. | [tulajdonos]: KORR | 2022-08-12 10:12 | | Rosszul fogalmaztam! Nem Salif Keita dallamát akarom ellopni, hanem a szabadverséneklés tőle tanult "őstechnikájával" szeretném a magam dallamát és szövegét létrehozni. | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
