„Valaki él bennem, aki több, mint én vagyok”

Hogyan születik a vers? Az alkotás folyamata csak ritkán tárul fel, hiszen a költők többnyire kész szövegekkel jelentkeznek. Interjúsorozatunkban arra keressük a választ, hogy mi történik valójában versírás közben: költőket kérdezünk arról, hogy hogyan dolgozik bennük a nyelv, mitől sűrűsödik verssé a szöveg, mikor dől el, hogy valami verssé válik, vagy megsemmisül út közben. 

Sorozatunk első részében Bánfai Zsolttal beszélgettünk. Készítette: Siska Péter.

Siska Péter: Hogyan kezdődik el benned egy vers? 

Bánfai Zsolt: Abszolút változó. Kerülöm az ’ihlet’ szót, mert nem szeretem, de feltétlen kell hozzá egy indíttatás, egy megfelelő inspiráció. Ez persze sok minden lehet: egy kép, egy táj, egy jelenség, egy hang, egy gondolat. Megfigyelő alkat vagyok, sok mindent észreveszek, rögzítek. Ezek bármikor kiválthatnak egy reakciót. Asszociációk láncolatát is elindíthatják. Ilyenkor megszólal bennem Valaki. Hívjuk így egyszerűen csak: Valaki. Valaki él bennem, aki több, mint én. Ha megszólal, abból általában létrejön, születik valami új.

SP: Rendszeresen vagy rendszertelenül írsz? Vannak alkotói rítusaid?

BZs: Ez is változó. Volt nap, mikor 2-3 vers is megszületett, voltak hetek, hogy egy sem. Az előző kérdésre adott válaszom értelmében bármikor írok. Hókuszpókusz és különösebb rituálé nincs. Ha megérik egy gondolat, azt kibontom, kifejtem, sűrítve megfestem. Ez bárhol megeshet, akár egy orvosi váróban, az autómban, otthon az asztalomnál, az utcán, séta közben, tényleg bárhol. A legjellemzőbb azonban az erkélyem, mint helyszín. Jó energiái vannak, itt sok gondolat és érzés tör föl a mélyből. Sokaknak mondtam már: kimegyek az erkélyre és mire leég a cigim, bejövök egy verssel. Ilyen sokszor van. Persze az ellentéte is létezik: elmélkedem, átadom magam a Valakinek és ő irányít. Mesél, én rögzítem. Egy biztos: legjobban mások alkotásai inspirálnak, megmozgatnak bennem valamit, a Valakit. Ilyenkor nem lehet nem írni. Egyebekben pedig meggyőződésem, hogy írni csak az tud, aki megtanult olvasni. Rengeteg verset olvasni, folyóiratokat böngészni naphosszat. Enélkül nem megy. Vagy nem érdemes, mert nem születik olyan szöveg, ami megérdemli, hogy életre jöjjön, megmaradjon, egyszóval ami vállalható.  

SP: Előfordul, hogy az alkotói munka során a vers kikerül az irányításod alól?

BZs: Mint említettem, a bennem élő Valaki írja a tartalmat, én, az ember, a tudatos eszemmel, figyelmemmel, racionális agyammal „csak” szerkesztek. Laptopon megírom a belső szöveget, aztán formába öntöm. Felöltöztetem, kiigazítom, megfelelő külalakot, egyfajta vizuális korpuszt adok neki, és persze szigorúan ellenőrzöm, korrekciót végzek, sajátosan sűrített, de igyekezetem szerint megfelelő minőségű, intellektuálisan megépített nyelvi sajátosságokkal, struktúrával ruházom fel. Tehát úgy gondolom, hogy a Valaki diktál, ír, teremti a tartalmat és a kognitív elme, a racionális agy testre szabja, megszerkeszti. 

SP: Mikor bízol meg a saját soraidban, és mikor gyanakszol rájuk?

BZs: Magamban kevésbé bízom, a Valakiben sokkal inkább. Ha mégis fennállna a gyanú (és nyilván ilyen is van), akkor a módszerem az, amit Filip Tamástól olvastam, talán éppen a Dokkon – valahogy így szólt: tedd magasra a lécet és ha te magad úgy érzed, hogy megugrottad, akkor biztos jó. És valóban: sokszor átolvasom, amit a Valaki megírt bennem, és ha sokadszorra is tetszeni tud saját magamnak, akkor kialakul a bizonyosság, hogy jó. Itt Halmai Tamást idézném, aki ezt írta nekem: „Zsolt, bízz a verseidben, mint ahogy ők bíznak benned.” Ebben minden benne van. 

SP: Hogyan viszonyulsz a magyar költészeti hagyományhoz? Van olyan költő, akinek nyomaszt az árnyéka?

BZs: Természetesen. De a „nyomaszt” szó helyett inkább úgy fogalmaznék, hogy velem van, hordozom, hat rám, meghatároz, segít, inspirál. Ilyen József Attila, Pilinszky, Nemes Nagy Ágnes. Rám sokszor jellemző az expresszionizmus, futurizmus, az avantgárd. Nagy mester ebben Kassák Lajos. Minden sora hat rám. De külföldieket is muszáj említenem: szabad verseket írok, szeretem a vallomásos költészetet, itt fontos nekem például Anne Sexton, Sylvia Plath. Tragikus sorsúak, de nagyon meghatározók. Szenvedélyesen szeretem Paul Celant, akit magam is fordítok németről magyarra. Az ÚjNautilus weboldalán 12 sorozat olvasható ezekből a műfordításaimból, a Facebook szerzői oldalamon pedig rövid videók formájában magam olvasom fel őket. Szerintem érdemes meghallgatni (ha a legnagyobb szerénységgel szabad ajánlani magam). A mai Kortársak közül annyira sokakat olvasok, hogy nem is vágnék bele példákba, felsorolásba, mert sosem lenne vége. 

SP: Van belső cenzorod, aki figyel, miközben írsz?

BZs: Igen. A Valaki. Aki eddig figyelmesen elolvasta a válaszaimat, már ismeri őt. 

SP: Mikor érzed, hogy a vers kész? Egyáltalán, befejezhető a vers?

BZs: Vannak versek, melyeket elkezdeni sem szabad. Vagy nem lett volna szabad. Ugyanakkor sok van, mi befejezhetetlen. Mégis: a legtöbb igen, de erős, jó zárlat kell ehhez. Kész csak akkor lehet, ha ez megvan. 

SP: Mit kezdesz azokkal a szövegekkel, melyek végül nem váltak verssé? Megsemmisíted vagy újraírod őket?

BZs: Esetemben nem sok van ilyen. Ha mégis, azt ott hagyom és kész. Engedem a feledésnek. Soha semmit nem írok újra. 

SP: Melyik verseddel küzdöttél meg leginkább? A nyelv állt ellen, a téma, vagy valami más?

BZs: Nem küzdök, én élvezem az írást. Küzdelmem csak akkor volt, ha az előző kijelentésemmel ellentétben mégiscsak megpróbáltam valamit átírni, javítani. Ekkor mindig csak belegabalyodtam és rosszabbá tettem azt, amit javítani akartam. Ezért sem teszem ezt. Mert tapasztalataim egyértelműen mutatják, hogy mindig az első a jó. Az első a legjobb. Egyébként is: bízom a megérzésekben, az én belső megérzésemben. Mert ő az a bizonyos Valaki, akiről beszéltem. És ő diktál. Akkor én nem fogom felülbírálni. Mert aki engem emel, azzal én emelkedni akarok és nem lehúzni.

-----------------------------------------------------------------------------------------------------

Bánfai Zsolt 1965-ben született Mohácson. A budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem Társadalomtudományi Karának Idegennyelvi Tanszékén szerzett diplomát. Német nyelvtanár, költő, fordító, évekig szerkesztette az Art’húr Irodalmi Kávéház kortárs költészet rovatát. 

Versei az alábbi irodalmi folyóiratokban jelentek meg:

Bárka, Előretolt Helyőrség, Látó, Székelyföld, kolozsvári Helikon, KULTer, Zempléni Múzsa, Népszava, Tiszatáj Online, Irodalmi Jelen, Litera, Pannon Tükör, Hitel, Napút Online, Spanyolnátha, Palócföld, Szépirodalmi Figyelő, ÚjNautilus.

Szerzőként közreműködött a Kertész László Hajdúsági Irodalmi Kör 10 éves fennállásának alkalmából megjelent jubileumi antológiában, a Dr. Kotász Könyvkiadó ’Ég és Föld’, valamint a Spanyolnátha folyóirat ’Tompa Plusz’ antológiájában (SPN könyvek), és a DOKK Irodalmi Kikötő „A rakodópart alsó kövén” c. antológiájában. 

Szerepelt a Kossuth Rádió Vers napról napra című irodalmi műsorában, ahol négy versét olvasta fel. Készülő negyedik kötete a német nyelvű lírából született versfordításait fogja tartalmazni.

Elismerések:

Napút – Cédrus pályázat, kiemelt alkotók díja (2020, 2021, 2022) 

Petőfi Irodalmi Ügynökség – Helyőrség, irodalmi pályázat, különdíj (2021)

Pannon Tükör, Legyen Zala! verspályázat, 2. díj (2022) 

Dr. Kotász Könyvkiadó szépirodalmi pályázata, 1. díj (2022)

Prágai Tamás-díj (2023)

Jókai Anna irodalmi pályázat, 1. díj (2025)

Kötetei:

Terra (Cédrus Művészeti Alapítvány, 2023)

Aratóhold (Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024)

Fényaláfutás (Cédrus Művészeti Alapítvány, 2025)