Ács Richárd
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
4.
| 2017.05.01 22:17 | Filip Tamás - szerki -- meo | Lesz-e
|
| Válasz erre | Kedves Richárd!
Tudom, a költők mindig komolyan gondolják, amit leírnak.
De az írás nyilvánvaló eufóriája után érdemes újra végiggondolni, hogy vajon minden a helyén van-e.
A költő nemcsak akkor költő, amikor ír, hanem akkor is, amikor mérlegel, meggondol, kihúz.
Megfojtanak a felhők, meg még ki is hasadunk... Egy is elég a pusztuláshoz.
A hatalom meg nélkülünk, alávetettek nélkül szart se ér.
Amúgy Istent nem muszáj a fűszálak között keresni, ott van ő, hogy mást ne mondjak Walt Whitman: Fűszálak című kötetében is.
Üdv:
FT | 3.
| 2009.10.11 19:48 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Felravatalozva
|
| Válasz erre | Érdekes és elgondolkodtató, hogy épp a második sor "bontják" igéje bontja meg az amúgy egész versben mûködõ párrímelést. Egy jóindulatú olvasatban ennek akár többletjelentése is lehet, ha önkéntelen fogás is, tetszetõs. Az elkaparják/eltakarják rím kicsit archaizáló játékáról nem tudom egészen egyértelmûen eldönteni, hogy népdalos tisztaságot hoz-e a versbe, vagy csupán a szöveg skicc mivolta miatt került bele. Összességében azonban az utóbbi tûnik valószínûbbnek: egyszeri nekifutás a vers, egyelõre kidolgozatlan benyomást kelt például a "hatalmas darut törik meg az eget", talán a törik meg ige miatt: e helyütt pontatlannak érzem, egy frappánsabb állítmány sokat dobhatna ezen az amúgy egész használható képen. Csak a variációk sokféleségének jelzésként, nem megoldási javaslatként: szakítják darabokra, ragadják meg, markolják meg, s a többi. Ugyanígy a "múltbéli rém remek" is erõsen megoldatlannak tûnik, s a "petyhüdtek házának" petyhüdt jelzõje is odavetettnek, nem egészen megokoltnak, viszont ebbéli minõségében legalább egyedi ez a szó. De amúgy az utolsó két sort sem értem egészen, mármint a felravatalozott ház képét, pedig (hogy magamat ismételjem) az sem látszik használhatatlannak, csak jobban ki kéne bontani. | 2.
| 2009.10.05 11:04 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Egy darab az éjszakábó
|
| Válasz erre | Az elsõ, ami szemet szúr, a következetlen központozás.
"a sötétség katonái rájuk fanyalodnak,
újra hogy helyet szorítsanak
a minden napban, a megszokott útnak."
A "fanyalodnak" utáni vesszõ az "újra" utáni vesszõ hiányával együtt legalábbis furcsa, megkeveri kicsit az embert. Aztán a "minden napban" után végképp felesleges kitenni a vesszõt. Azért teszem ezt szóvá, mert a versekben nem csupán a helyesírás szabályai miatt teszünk vesszõket, ha teszünk, ezt eldönteni mindenkinek szíve joga. Mindenesetre ha már ott a vesszõ, az egyben szakaszolja is a verset, nem olyan nagy egységekre, mint a sortörések által keletkezõ nagyobb szövegdarabok, hanem apróbb, lélegzetnyi egységekre. Ha ezeknek az egységeknek az adagolása nem következetes, összezavarodhat az olvasó. Ennek az összezavarásnak üzenete lehet, jelen esetben azonban effajta üzenetet nem érzékelek.
Egy másik zavaró elem a versben a gyenge rímelés. Erre is érvényes, hogy a rímek vezetik némiképp az olvasót - különösebb indok nélkül gyenge rímeket tenni a versbe olyan, mintha ingoványba vezetnénk. Itt a rímek közül sok a ragrím (ásítoznak/fanyalodnak, feleszmélek/belenézek, stb.), ezek használatát több okból is érdemes kerülni. Egyfelõl nem adnak olyan akusztikai élményt, mint egy rafináltabb rímpár, másrészt túlontúl egyszerûek, kézre állók, még kezdetben is. Az olvasó azonban gyanút foghat: vajon miért nem jutott a szerzõ eszébe valami eredetibb párosítás? Volt-e ezzel különösebb szándéka, vagy csupán lusta volt egy picit? Azután a szorítsanak/útnak pár össze sem cseng rendesen. A szorítsanak utolsó két szótagját jambusnak (u -) érzi a fül, az útnak utolsó két szótagját viszont trocheusnak (- u). Konkrét esetben ennek is, mint mindennek, lehet üzenetértéke, most azonban nem érzek ilyesmit a vers tartalma alapján.
Most már bizonyára feltûnik: nem beszéltem túl sokat a tartalomról. És nem is szeretnék ezúttal. Jó példa ez a vers arra, hogy néhány, az egész szövegen végignyúló formahiba, következetlenség mennyire halálra tud ítélni egy verset. A jó hír viszont, hogy mindezen hiányosságok gyakorlással pótolhatók. | 1.
| 2009.07.23 19:06 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | íztelen zaj
|
| Válasz erre | Richárd, csak az "íztelen zaj" értékes ebbõl a versbõl, tudja ezt maga is, ezért is emelte ki címnek. Az íztelen zaj sem olyan erõs azonban, majdnem mechanikusan lehet ilyen vegyes érzékszerves költõi képeket kreálni. Ezért aztán csak indokolt esetben illik vele élni, azaz visszaélni nem illik vele. A legtöbben a toposz csendet (csöndet) szokták különféle jelzõkkel illetni. A csend a fül élménye, keverjük valamelyik másik érzékszervünk világával, mondjuk a tapintáséval. Jelzõk az utóbbiéiból: érdes, sima, nedves, éles. Párosítsuk: érdes csend, sima csönd, éles csend. Az éles csend tûnik a legjobbnak. Örökítsük ezt a csendet valakire: éles a csended. Algoritmikus blöff. A jó költészet analóg. És szerintem ihletett. Az ihlet csíráját hordja a maga szinesztéziája (így hívják, ha keverjük az érzékszervek tapasztalatit, ha összeérzünk tapasztalatokat). De önmagában kevés. Van egy kedvenc versem, most nem árulom el, melyik, de az imént megszámoltam, hány értéke, dísze, furcsasága, eszköze van. Hetvennégyet számoltam meg. Legyen az a mérce.
jt | 0 |
|
