Machó Zsófia
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
5.
| 2010.03.04 11:08 | B.Tóth Klári -- Apokalipszis
|
| Válasz erre |
Kist Zsófi (Lilla?) véleményéhez :
Én nem találom unalmasnak a verset, már csak azért sem,mert el lehet mazsolázni rajta,mint egy keresztrejtvényen. Pl.:
"taszítana végre": mire utal,a Napra,az atomra,vagy a protonra? Hogy kell profin taszítani? Az benne a profi,mesterfok,hogy nem kel fel??
Ilyenkor kicsit gyanakodik az ember, Karinthy után,szabadon: "így szólék csak a szép hangzás mián" Veszélyes pálya,el lehet rajta csúszni.
Ugyanakkor tetszik az alapötlet, a vízió,és néhány kifejezés:
"a kutya...rágcsálja a holdat
...nem lesz sajtunk holnap" Tehát a holdfogyatkozás (még ha a kutya is "idézi elõ") visszautal az emberi szorongásra,a jövõtõl való félelemre.
"hajókopott jegén" : ez többre utal,mint a hajókoptatta jég,ez visszahat a hajóra is,(akkor már a hajósra is) a kölcsönös egymás-koptatásra.Valahogy így emberibb.A hajó az "én-tényezõ" a történetben.
A végén kicsit erõltetni kell az agyat,hogy vajon a tükörre gondol-e,ami összetörik, vagy a benti káoszra,esetleg a kinti zavarra?
Az külön öröm,hogy rímel,(még ha néhol kicsit cipõkanállal van beerõltetve egy szó a rím kedvéért (proton-mesterfokon,vagy a kecskerím-gyanús moccan-koccan)
mert a Dokkon alig találok rímes verset,mintha irtóznának tõle a kedves pályatársak.
Összességében nekem örömet okozott a vers olvasása,élményt merítettem belõle, a kritikát ne vedd zokon, Machó Zsófi, mert építõ volt a szándék.
| 4.
| 2010.03.03 13:37 | Kist Zsófia Lilla -- Apokalipszis
|
| Válasz erre |
A vers indítása címéhez méltóan filozofikus. Hérakleitoszi. Hérakleitosz szerint ugyanis a Nap tüze minden hajnalban a tengerbõl felszálló párából keletkezik, és ez a tûz estére kialszik, hogy azután hajnalban újra keletkezzék. Az Arisztotelésznél fennmaradt 6-os számú töredék a következõképpen szól: "[A Nap] új napról napra." Machó Zsófia alkotásában élõlény a Nap, s eldönti, hogy bizony nem kel fel. Idáig érdekes a vers. A további sorok már nem tudják fenntartani az olvasó érdeklõdését. Mindegy, hogy mirõl ír a költõ. Felfelé visszahulló esõrõl, vagy egy holdat rágcsáló kutyáról. A páros rímek és a "felezõ tizenkettes" sorok (a szótagszámba hiba csúszik néha, pl. 5. sor) az unalmat méginkább fokozzák. A rímek nem tiszták. Ugyanakkor a 7. sortól a 12-ig mozdulatlanok is. Az olvasó ásít, és arra gondol, hogy talán gyerekverset olvas. Ez nem lenne baj, de az már igen, hogy ebben sem biztos. Az már olyan mindegy, hogy a hold kis kezdõbetûvel írott, a Nap pedig naggyal. A szövegben található egy fantasztikus sor, amely igazán költõi. Önmagából kifordított gondolat: "én meg a tükörbõl nézek ki zavartan". Ehhez kellett volna szabni a vers gondolati és formai ruháját.
| 3.
| 2009.10.22 12:12 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | [miatyánkos]
|
| Válasz erre | "megállt nyelvemen a Miatyánk.
torlódnak igék és fõnevek."
Erõs, plasztikus felütés - ebbõl a szempontból bánom, hogy a következõ két sor szintagmákról és morfémákról beszél. Mintha az itt nyert lendület ott kifulladna kissé, vagy túlzottan egy irányba terelõdne. Ez az elsõ két sor ugyanis sokféle asszociációt gerjeszt (folyót eltorlaszoló sziklák, eltömõdött szájüreg, stb.), és roppant jól áll neki, hogy nem kötelezi el magát egyik irányba sem. A második kettõ ilyen értelemben szûkíti számomra az asszociációs mezõt. Abban mindenképpen biztos vagyok, hogy nem kellett volna megtorpanni aztán, s két, ebben a helyzetben inkább menekülésként, mint frappáns zárlatként olvasható sorral le is zárni a verset. Rendben, az ilyenkor szokványos nézõpontból szemlélve az ügyet most is mondható, hogy ez az elharapottság, ez a megakadás önreflexív módon játszik a vers elejére - de nem vagyok benne biztos, hogy egy-egy ilyen önreflexív gesztus pusztán a létezése által többletet biztosít. Más szóval: egy hiba esetleges szándékoltsága nem önmagában tesz hozzá pluszt a szöveghez, hanem azáltal, hogy szerves részét képezi a versnek, hogy teljesebbé, élettelibbé teszi azt. Most, azt gondolom, nem válik erõsebbé a vers ettõl az elvágottságtól. | 2.
| 2009.08.26 11:38 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | Gépsárkány (2)
|
| Válasz erre | Ritmikailag jobb ez a vers, következetesebb, mint az elsõ változata. A stílus lazasága mellett ("terhe alatt, de kibírja a drága") viszont annyira Weöres Sándoros, hogy ettõl nem tudok elvonatkoztatni. Így hát inkább ütempróbának, formagyakorlatnak tûnik ez a szöveg - kell persze ilyen is, sõt, nagyon is hasznos, alkalmas arra, hogy a szerzõ megszelídítse, majd magához idomítsa a késõbbiekben a ritmust; arra azonban kevéssé alkalmas (ez a vers legalábbis), hogy meggyõzõ, viszonylag egyedi jellemvonások tûnjenek elõ mögüle. | 1.
| 2009.08.10 08:47 | Dokk Szerki -- meo-üzenet | #
|
| Válasz erre | Ami legelõször szemet szúr: a vers retorikai szerkezete sok helyrõl ismerõs. A "te ez vagy - én amaz vagyok" logikájáról beszélek. Itt a dokkon egy hirtelen példa jut eszembe, Pajor Alex Differencia címû verse. Azért tartom fontosnak kiemelni ezt az elsõ benyomást, mert talán megmagyarázhatja a gyanakvásomat; tudniillik amikor az egyszeri szerki egy effajta, nem túl eredeti retorikai szerkezetre bukkan, önkéntelenül is kritikusabb azzal szemben, amit a vers ezen a megoldáson túl nyújtani tud, akar. Magyarán, többet várok egy ilyen kiszámítható mûködési elvre fektetett szövegtõl, több nyelvi leleményt, ügyes rímeket, meghökkentõbb képeket, bármit, ami által egy ilyen szöveg nem csak a két szereplõt (a megszólítottat és a versbeszélõt) differenciálja, hanem önmagát is képes megkülönböztetni a többi hasonló szövegtõl.
Ebben a versben akadnak biztató momentumok - mindjárt az elsõ sorban igazán kedves a gyurma és kéz képe, aztán a versszak végén "csont csigaház, s te benne az ész", mondjuk. Aranyos a "maszatos mancs" alliterációja, nem is túl tolakvó, ami pedig az alliterációk nagy veszélye. Friss a "duracell nyuszi" beemelése is, még ha esetleges is kissé. Ezeken túl azonban hagy maga után túl emlékezeteset a vers:
"vagyok a kenyér és te vagy a méz
vagyok a tükör és te aki néz"
"nagy tûz vagyok, te pedig katlan"
Ezek nagyon általános, mondhatni, közhelybe hajló megfogalmazások, nem tudják egyedi módon érzékeltetni a felrajzolni kívánt kettõsséget.
Az alkalmazott rímek sem túl jók, érdekesek általában ("kényelem/félelem/friss elem/értelem") - nem könnyû persze A/A/A/A rímelésû versszakokat használni, épp ezért talán nem is feltétlenül kell ragaszkodni ehhez, ha a végeredmény nem elég meggyõzõ. Márpedig itt most nem az.
Mindezek miatt úgy gondolom, hogy a vers ezúttal esztétikai szempontból megmarad a formagyakorlat szintjén, ám egyelõre kevés (az a kevés viszont biztató) a belõle kiolvasható egyéni hozzáadott érték. | 0 |
|
