|
A paradicsomot elvesztettem a piacon,
akárcsak a kivezető utat, nem bántam,
elfüstölte amúgy is városi nagyapám
- minden ebéd után pontosan fél egykor egy szivar elfogyott,
a nevem mindig eltévesztette, féltem tőle,
pedig kis birodalma elveszett, csak az ebéden uralkodott,
hatalma roncsain, a húslevesen, keze remegésén,
nagyapám is elfüstölt a temetőben,
nagyjából ebéd után történhetett, ragaszkodott a szokásaihoz –,
elnyalogattam falusi nagyanyám kocsmájában
vaníliás jégkrém képében – szerettek ott a vendégek,
harsány nagyanyámnak másképp nem lehetett hízelegni,
hangosan kinevette, húsos barna karjával bort meregetett –,
lenyelte a gonosz tyúk a fülbevalómmal együtt
– a fülemből kapta ki, sírtam, de végül büntetésből
megettük kirántva, az udvarukban disznót vakargattam egy bottal,
azt is megettük később, bent, a disznószagú konyhában,
szikár, fogatlan nagyapámból áradt a szag
(talán az ő temetésük disznóvágásszerűen
pompázatos és ijesztő lehetett, nem vittek el),
de a nagyszobába nem jutott be, ott a magasra tornyozott
ágyon, a paplanokon műanyag, megdermedt babák dohszagot
gyűjtöttek népviseletes ruháikba, én katicát gyufásskatulyába –,
aztán megkerült a kijárat és a paradicsom, anyám kosarából otthon kigurult,
üveges volt, áttetsző üvegházi, amit túl sokfelé kellett szétvágni,
hogy mindenkinek jusson egy gerezdnyi ízetlen gyümölcs.
|
