|
Túl három csöndes, szomorú ölelésen,
mind az utcán, az útrakész autó mellett,
negyedik nem lesz, mert még jobban
fájna, mint ez a három, és nem azért
élünk, hogy fájjanak, hanem hogy
gyógyuljanak a maguktól esett sebek.
Most már az óperenciás tengeren is túl,
de a végső nagy fájdalmon innen, és
innen még annyi veszteségen, nem
jutnak eszembe szavak, csak a kezem
emlékezik a derekadra, fülem a hangodra,
de már nem látlak, a képeid egy másik
bolygón születtek, ahol még veled voltam,
egy másik ég alatt, ahol más idők szerint
jártak az órák, máshogyan sírtak a madarak.
|
