|
Miklya Zsolt |
| Vendégszõnyeg |
|
A szöveg, látod szőnyeget terít,
papucs helyett mezítláb lépsz a rojtra,
s ha maradt, biztosan maradt még foltja,
kezed matat, utolsót igazít.
A vendég késik, tán hiába várod,
pakolnál össze, szemed csomagol,
de nem mozdulsz, még, talán, valahol,
aztán csak eldőlsz, ajtód be se zárod.
És vendég érkezik, szövegnyi vendég,
nem õket vártad, ám beengeded,
s míg felméred, hogy jut-e hely neked
a szőnyegen, vagy jobb, ha félreállsz,
s míg mezítláb vagy, új vendégre vársz,
nézd, szőnyeget terít egy régi emlék.
*
Egy önkéntelen mozdulat, tudom,
ahogy vigyázva tálalóba tette,
miközben tudta, ma is elkövette,
parányi folt a porcelánokon.
A csorba bögrét követeled újra,
a tenyérbe illõ kis kínait,
a teatúra párahalmait,
miközben ujjad süteményért nyúlna.
Megáll a kéz az üres tál fölött,
a mézescsók, tudod, rég elfogyott,
az utolsót, nem is tudom, ki hozta,
a kínai meg egyszer eltörött,
és hiába vettél egy tucatot,
a teapárát nincs ki szervírozza.
|
|
|
Publikálva: Holmi, 2003/12
|
|
