|
Most úgy érzem,
mintha az én vérem vennék,
megcsapolva a főeret,
kimondhatatlan rettegés,
ami átjárja sejtjeimet.
Eltelt több, mint fél év,
csak a tivornyáról szólt az élet,
csillag szőtte gondolatok
húztak el a fejem mellett éjjel.
Töprengtem miközben vasaltam a tegnapot,
meddig lehet ezt bírni,
mikor szakad szét az acélsodrony,
és lehet a raktárból újat kiírni.
De, csak gyűltek a hengeres dobozok,
szisszenve ismételték egymást,
üvegessé vált a tekintet,
bugyborékolt a délután.
Felfalta a Nap a Holdat,
kékes fény villant pulzálva,
a hímzésen egy szál elszakadt,
vörös volt, mint anyám ruhája.
|
