|
Sötét van. A Nap nem itt világít,
Amerikában, Kubában kábít,
bizonyítandó, hogy a Föld forog,
pörgetik a játékos angyalok,
mint én kisgyermek koromban tettem,
kipirult arccal és önfeledten
kergettem bőszen a karikámat,
elmaradt mögöttem minden bánat,
futtam mezítláb, lengő gatyában,
a szívem hajtott már, nem a lábam,
egy görbített dróttal űztem körbe,
kimért utamon és meggyötörve,
én, a boldog, büszke proligyerek,
és nem érzékelték az emberek,
hogyan kell akkor is lelkesedni,
ha nem értékeli tetted senki,
egyedül rohansz a karikáddal,
dacolva a közömbös világgal,
ellenszegülve minden parancsnak,
amit felülről, erősek adnak,
te itt alul, a vézna kisgyermek,
világosodnak a kongó termek,
tavasz van, melegedik az élet,
ezt a gyerekkort el nem cseréled.
|
