|
Mossál, moss el mindent, mosogatófiú,
így hívlak téged. Lemosod kezedről a lila
foltot, fáj. Késbe nyúlsz, amikor a poharat
mosod, engem hibáztatsz, rám hörögsz,
azt mondod, én raktam oda, én állítottalak
téged oda is, ahol a mama mosott mindig.
Próbállak unszolni, hogy mosogasd el a
habok közt a kéket, mert olyan lesz, mint
a kezed. Nézed, nézegeted. Hozzám szólsz,
miközben zubog a víz – mint egy fénylő
óriás a serpenyőbe mosolyogsz. Kérsz még
egy szivacsot, a tányért tunkolod vele és
furcsa szavakat olvasol rá, a tálra festett
virágokat nézed és a nevedet ismételgeted:
Demián.
|
