|
Tóth János Janus |
| Te, magad légy |
|
Verset írni, nyomot hagyni,
holt betűnek létet adni,
kevés ember tud ily csodát,
szóeledelt, bő vacsorát.
Egy, ki halott Jézust sirat
Egy, ki égben lát új urat
Egy, ki imát küld a mennybe
Egy, ki néz a végtelenbe
Egy, ki fohász helyett alkot
Egy, ki minden munkát megfog
Egy, ki mindezt messze dobja
ő maga úr, ő a szolga.
Egy, ki fűközt csodát látott
Egy, ki hangyát sose bántott
Egy, ki ölelt kérges törzsbe
Egy, ki teát hársból főzte
Egy, ki falevéllel játszott
Egy, ki fűzből furulyázott
Egy, ki erdőt, mezőt szeret
tenyerébe verhetsz szeget.
Egy, ki versbe fest egy embert
Egy, ki szóval soha sem vert
Egy, ki lelket vet papírra
Egy, ki sose száll a sírba
Egy, ki lapok között örök
Egy, ki rímen forog, pörög
Egy, ki otthona a líra
Ő nem lesz por, nem lesz sírja.
Egy, ki tolla könnyet csorgat
Egy, ki bámul csonka holdat
Egy, ki búsul, szíve árva
Egy, ki lelkén borda rácsa
Egy, ki kínok között szűköl
Egy, ki zuhan, ejti szűk öl
Egy, ki szorong reményt veszve
a szerelem lesz a veszte.
Egy, ki mosolyt csal az arcra
Egy, ki békét húz a harcra
Egy, ki karja földről emel
Egy, ki lyukas tetőt szegel
Egy, ki ingét oda adja
Egy, ki reszketésed lopja
Egy, ki sose hagyna cserben
érted halna síri csendben.
Egy, ki hazát, sebét írja
Egy, ki tolla hitét bírja
Egy, ki suttog múltat idéz
Egy, ki nem csak betű vitéz
Egy, ki szemet tágítana
Egy ki vállán puska tusa
Egy, ki nemzetéért ordít
aki igaz, sose lódít.
Egy, ki magyar, hite marad
Egy, ki lelkét nyomja Arad
Egy, ki sajog Trianonon
Egy, ki megél gazon, gyomon
Egy, ki kíván boldog jövőt
Egy, ki ölel sírból jövőt
Egy, ki felkel, újra él itt
Attilának lelke fénylik.
I
|
|
