|
Sokáig úgy voltam, hogy szépnek kell lenni,
mert volt valami elvont képem az emberről,
"ami" szép, s erről tananyag, sem a megélt
valóság el nem téríthetett, "cselovék éto velikolépno" -
hangzott a "mélyből" a méltóság szárnyas igéje, mielőtt
inni ment a színész, én meg a piát se szerettem, a függőség
füstös-szeszes kábulatával nem éltem, csak a társbérlet
próbált rontani szárnyaló szabadságomon, dörömbölés
a közös vécé ajtaján, "mi van, papnak készülsz, megint olvasol,
azt hiszed másnak nem kell?" - szóval szabadnak-igaznak-
szépnek lenni, ahogy talán csak partizánok lehettek,
"bátor emberek", sőt, a rendezői utasítások előtt és túl is,
mert filmnél is több az élet, és olyan szépnek kell lennie, akár
egy esernyő és egy varrógép véletlen találkozásának a boncasztalnál,
melyen a patológust szemlélik, s nem varrnak zsebet
halotti ingére, és nem is kérdik, miért nem.
|
