TÕLED, NEKEM

Miért érzem, hogy csillogásod nem lesz enyém
Parázsló ajkad nem csókolja majd hideg számat
Kezeid nem érintik titkos szerelmesed sebes kezét
S nem mondod el tenger-moraj hangodon álmaidat
NEKEM.
Fáj a megvető pillantás égi-dió szemeidből
Arcod hamvas barack, mit ízletes s illatos harmat takar
Minden kimondott gondolat, kigondolt mondat szívemből
Fakad, s érzem, amint kavalkádjával az ár elragad
S csak sodor hozzád, mégis egyre csak távolodom
TŐLED.
Nem leszel az enyém, mert fájdalmas a vágyott szó
Mit tőled nem hallok soha, s a szerelmem fekete-fehér holló
Ritka a levegő, az ereimből kiszökő vér pirosra festi
A te orcád drága bársony és selyem partszegélyeit
S rubin-vörös ajkad az üveghez tapasztod
És nézed, amint a földből kimagasló sírhalmot
Belepi az ’őszi-hó’ sárgás, barnás könnyfátyla
Csókot küldesz halott, aszalodott számra
TŐLED, NEKEM.








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.