DOKK

 
2777 szerző 35314 verse
dokk.hu irodalmi kikötő :: alapítva 2000-ben
Bejelentkezés
KIEMELT AJÁNLATUNK

Imreh András
  Könnyû huzatban
Új maradandokkok

Bátai Tibor: kézenfekvő zárlat [2.0]
M. Karácsonyi Bea: Csontfény 2.
Szakállas Zsolt: DERENGÉS
Kosztolányi Mária: nem az üstökös... ( Jelenések könyve )
Vajdics Anikó: Vendégszöveg
Petz György: A krajcárosról
Oláh Imre: Fény
Czékmány Sándor: 81 sor
Hepp Béla: Lakat-lan
Szikora Erzsébet: Hatóidő
FRISS FÓRUMOK

(V) Varga Zoltán 33 perce
Magyar Éva 1 órája
Nagyító 2 órája
Mészáros László 6 órája
Fűri Mária 6 órája
Pálóczi Antal 7 órája
Karaffa Gyula 8 órája
Oláh Imre 10 órája
Zsuzsanna Grande 10 órája
Bakkné Szentesi Csilla 18 órája
Seres László 21 órája
Kiss Anna Mária 23 órája
Szikora Erzsébet 1 napja
Mórotz Krisztina 1 napja
Varga Alex Dominik 1 napja
Tóth Gabriella 1 napja
Szemere Brigitta 1 napja
Gyors & Gyilkos 2 napja
DOKK_FAQ 2 napja
Duma György 2 napja
FRISS NAPLÓK

 Baltazar 12 perce
Bátai Tibor 1 órája
PIMP 1 órája
mix 2 órája
eszterláncz 3 órája
weinberger 4 órája
költői kérdések 6 órája
Szerdánként, kávé helyett 8 órája
A SZERKESZTŐSÉGI FŐEMLŐS ... 10 órája
Apa levelei 20 órája
Más, és mégis ugyanaz 20 órája
fény 20 órája
fejlakók... 21 órája
JÓ ÉJT! 21 órája
MMA 1 napja
BECENÉV LEFOGLALÁSA
VERSKERESő

Részlet a versből:
SZERZőKERESő

Szerző névrészletre:
FÓRUMKERESő

Szövegrészlet:
FOTÓK


NAPLÓK: az utolsó alma
Legutóbbi olvasó: 2018-07-23 19:40 Összes olvasás: 6361

Korábbi hozzászólások:  
205. [tulajdonos]: ellentolvaj-sőt2018-07-21 09:59
„Bab Berci, segíts rajtam! L. L.” Ez volt a cédulán, amit elém lebegtetett a szél. Na tessék, beteljesedett – gondoltam, mert tudtam ám, hogy ki kér segítséget, és azt is, hogy miért. Ez az L. L. nem más, mint Lapázi Lopez, akinek rokonai élnek az egész világon. Egy nagybácsijáról például biztosan tudom, hogy Cucutában lakik. És akikről nem egészen biztosan tudok, azok meg Ivryben, Barranquillában, Yaoundéban, Hobartban, Rácpácegresen, Quintuquiccában, a Magadléna meg a Jangce folyó jobb és bal oldalán… de minek is soroljam tovább, elég az hozzá, hogy annyi a rokona Lapázi Lopeznek, mint a fűszál, és nincs a világnak oly eldugott zuga, ahol legalább egy vagy kettő ne volna belőlük. De hát ez így van mindenkivel. Veled is. Lapázi Lopez esetében az volt a különös, hogy egy szép napon valamennyi rokonának eszébe jutott. „Mi lehet szegény Lapázi Lopezzel?” – tűnődött a tengernyi rokon, és ki tudja, miért, aggodalom fogta el valamennyit Lapázi Lopezért. Hátha éppen éhen halni készül. Vagy nincs háza, és kénytelen a szabad ég alatt hálni. Vagy fáj a foga, és nincs pénze fogorvosra. Vagy éppen rokonlátogatóba készül, de nem tudja megvenni a vonatjegyet. Na, nem sokat teketóriázott a sok rokon, valamennyi elment a postára, és pénzt küldött Lapázi Lopeznek. A tevehajcsár egy rúpiát, a tanár tíz mallért, a mosodatulajdonos százötven cantaburát, a cucutai nagybácsi meg egymaga ötezer szoliduszt – szóval ki-ki tehetségéhez mérten támogatta Lapázi Lopezt. Na, szegény lapázi postások! Mást se csináltak hetekig, csak hordták a sok pénzt Lapázi Lopeznek. A rúpiát, a mallért, a cantaburát, a rullárt, a fillárt, az őrebőrét, a szoliduszt és a validuszt, a végén alig fért a sok pénz a házba, az ablakból aranypénzek gurultak szerteszét, a kéményen színes bankók lebegtek kifelé. Olyan gazdag lett Lapázi Lopez, amilyen senki még a földön. Ámultan hevert a pénzhalom tetején – amikor a fémpénzek már nagyon nyomták a hátát, átfeküdt a papírpénzekre. Ebből is láthatjuk, hogy megvolt a magához való esze. Ezzel a magához való eszével két álló hétig azon gondolkodott, mit csináljon a temérdek pénzével. Az ördög tudja, mit talált volna ki, ha két hét elteltével nem megy el az ablaka alatt a szegény asszony a kisfiával.

– Anyu, vegyél nekem irányítós autót – kérlelte a szegény asszonyt a kisgyerek.

– Hányszor mondjam már, hogy nincs rá pénzem – mondta kicsit szomorúan, kicsit ingerülten a szegény asszony.

Lapázi Lopezt mintha darázs csípte volna meg. Fölugrott, ki az ajtón, gyerünk a szegény asszony meg a fia után. Megleste, melyik házba mennek be, azzal máris a játékboltban volt.

– Kérek egy irányítós autót – mondta izgatottan.

– Milyen árban? – kérdezte az eladó.

– A legeslegnagyobb árban – mondta boldogan Lapázi Lopez, és egy akkora irányítós autót vásárolt, amekkorát te még sohasem láttál, s aztán az ajándékkal a kisfiú házához lopódzott, kivárta az alkalmas pillanatot, s mint egy ügyes tolvaj, kipattintotta az ablak zárját, s az irányítós autót a konyhaasztalra lopta. Azzal, mint aki dolgát jól végezte, távozott, s az utca túlsó végén még hallotta az örömteli kiáltást:

– Anyu! Ide nézz! Ide nézz, anyu!

Repesett Lapázi Lopez szíve.

Ettől kezdve mást se csinált, csak az emberek kívánságát leste. S ha a kívánság nem volt ostoba, nem volt nagyon fölösleges, nem volt mások ellen irányuló – egyszóval egy rendes, szívhez szóló kívánság volt –, Lapázi Lopez máris ment a boltba vagy ahova kellett, megvásárolta a kért holmit, és belopta szépen oda, ahol oly nagyon kívánták. Olyan ügyesen csinálta, hogy a tolvajok szakszervezete elnöknek választhatta volna. Mert őelőtte aztán nem volt zárt ajtó. Lakat, rigli, elektromos zár, titkos jelszóval működő, riasztócsengős, tekerős, húzós, mind semmiség volt neki, másodpercek alatt kinyitotta valamennyit. De a tolvajok szakszervezetének elnöke nem lehetett, mert ő ellentolvaj, sőt ellentolvajnagy volt. Nem vitt, hanem hozott. S ez bizony nagy különbség. S ráadásul mennyi mindent hozott! Sublótba kenyeret, kiságy mellé játékot, szekrénybe új ruhát, fogasra kalapot, udvarba kutyát, kis fiókba aranygyűrűt, üres polcra könyvet, kéménybe kolbászt, kamrába árpadarát, előszobasarokba sétabotot, felsorolni sem lehet, mi mindent. S hogy milyen ügyesen! Ott van például az az eset, amikor a messzi északon, a tomboló télben azt kívánta egy jyväskyläi gyerek, hogy a világ legnagyobb dinnyéjéből szeretne enni. Mire hazaért, ott volt a konyhában a világ legnagyobb dinnyéje. Döbbenten bámulta mindenki, mert nagyobb volt, mint az ablaknyílás, nagyobb, mint a kétszárnyú ajtó, azt gondolta az ember, hogy aki ezt ide behozta, előbb lebontotta a házat, a konyhakőre tette a dinnyét, és újra körülépítette. Mert másképp hogyan? De ezt sohasem tudjuk meg, ez Lapázi Lopez szakmai titka. Lapázi Lopez nyilván bővelkedett szakmai titkokban – mondhatni, abban az arányban szaporodtak a szakmai titkai, ahogy fogyott a pénze. Mert ellentolvajnagynak lenni nagyon sok pénzbe kerül. Bizony mostanában már az ágy alját is át kellett kutatnia Lapázi Lopeznek, vagy söprűvel a konyhaszekrény alatt matatni, ha nagyobb pénzösszeget akart összekotorni. Hol volt már a mennyezetig érő pénz, a szél fújdogálta bankók szép ideje?!

S ekkor szegény Lapázi Lopez ezt a kívánságot hallotta: „A világ legnagyobb gyémántját akarom!”

Odanéz, hát egy felcicomázott nő, aranyfüggők, csirgő-csörgő karperecek, gyémántos gyűrűk minden ujján, olyikon kettő is, hú, maga a felcicomázott sivárság. Miért akarja ez még a világ legnagyobb gyémántját is? Van ennek elég kincse.

És ekkor egy balga ötlet villant Lapázi Lopez agyába. Eddig mindig csak praktikus, egyszerű kívánságokat teljesítettem, még ha a világ legnagyobb dinnyéjéről volt is szó. Most utoljára igazán teljesíthetnék egy ilyen értelmetlen, hiú kívánságot is. Ahogy a pénzemet nézem, úgysem futja több kívánságteljesítésre. Így legalább egy emlékezetes ünnepi tettel koronáznám meg ellentolvajságom idejét. Úgy is van, ünnepeljünk! Hol az a világ legnagyobb gyémántja?

Bizony minden ágy alját ki kellett söpörnie, az elgurult fillérkéket egy szálig összeszednie, hogy kiteljék a világ legnagyobb gyémántjának ára. Lapázi Lopeznek egy vasa sem maradt. De a gyémánt megvolt. Osont vele a csendes, kihalt utcákon, kerülgette a forgalmasabb helyeket, hóna alatt – mint egy strucctojás – újságpapírba csomagolva a világ legnagyobb gyémántja. A nő, aki a gyémántot kívánta, a város legelőkelőbb negyedében lakott, egy kertes házban. Lapázi Lopez ügyesen átmászott a kerítésen, átlopakodott az ápolt pázsiton, díszbokrok és méltóságteljes fatörzsek takarásában közelítette meg a kőcsipkés épületet. Egy apró csavarhúzóval babrált valamit az egyik földszinti ablak zárján, patt, a zár kinyílt, Lapázi Lopez egy fényeskényes szobában találta magát, előkelő bútorok közt, tompa csillogásban. Nem teketóriázott sokat, kibugyolálta újságpapír köntöséből és a fénylő politúrú asztalra tette a világ legnagyobb gyémántját. A gyémánt ragyogott, a szoba földöntúli fényt kapott tőle. Lapázi Lopez egy pillanatig kedvtelve állt a csillogásban, aztán kilépett az ablakon. És ebben a pillanatban fölharsant a kiáltás : „Tolvaj, tolvaj!” A felcicomázott nő lépett a szobába, ő kiáltozott.

Lapázi Lopez futott, ahogy bírt, idegen kerteken át, ismeretlen utcákon, még háztetőkön is ugrált menekültében, de mindhiába, elkapták.

– Na, megvagy, te jómadár! – mondták neki. Vitték a poroszlók a tett színhelyére.

– Ez volt az? – kérdezték a felcicomázott sivárságot.

– Ez – mondta a nő.

– Asszonyom, sorolja, mit lopott el önöktől – mondta az egyik poroszló, és papírt, ceruzát vett elő.

– Még szerencse, hogy megzavartam – mondta a nő –, így nem tudta ellopni a világ legnagyobb gyémántját. – A szeme gonoszul Lapázi Lopezre villant. – De ellopta a rubinnal kirakott karperecemet, a zafír fülbevalómat…

– De hiszen… – szakította volna félbe Lapázi Lopez, de a főporoszló rárivallt:

– Kuss!

A nő szemrebbenés nélkül hazudott tovább:

– …és a smaragdlegyezőmet, az opál fejdíszemet, a türkizgyűrűmet, az ametiszt nyakékemet, a jáspisszobrocskáimat, az achátokat, a topázokat, a karbunkulusokat! Amíg ezt mind vissza nem adja nekem – sziszegte a nő –, ne engedjék szabadon! Addig kínozzák, amíg elő nem adja a kincseimet!

Vitték a börtönbe Lapázi Lopezt.

– Majd itt ráérsz gondolkodni, hogy szabad-e úri házakba betörni, karbunkulusokat lopni – mondták neki, és puff, rácsapták az ajtót. Azt a vasajtót, amelyik mögött egyszer már Bab Berci is ücsörgött.

Talán éppen ezért jutott eszébe rögtön Lapázi Lopeznek Bab Berci. Elővett egy cédulát, miszlikekre tépte, mindegyik miszlikre ráírta: „Bab Berci, segíts rajtam! L. L.” Kinyúlt a börtön rácsos ablakán, a miszlikeket a szélbe lebbentette. Szálltak szerteszét.

Nem tudom, az üzenet eljut-e Bab Bercihez. Könnyen lehet, hogy a szél éppen ellenkező irányba fúj. Addig is arra kérlek benneteket, ha módotokban áll, segítsetek Lapázi Lopezen. Mondjátok el mindenkinek, hogy ártatlan.

(Lázár Ervin: Lapázi Lopez ellentolvajnagy)

204. [tulajdonos]: kő-Kemény2018-07-20 22:08
Kemény István: Zsidókeresztény társas

A te kedvenc bábud molett,
ötvenes, nagyszájú, bő
lebernyegekbe öltöző, szürke
haját mint szükséges rosszat
lófarokban hátralökve hordó,
okos, humán értelmiségi nő.

Az én kedvenc bábum dagadt,
hőbörgő, hazug de hiszékeny,
elpusztíthatatlan kedélyű
vén csibész, sőt bizony
még rasszista is a te
fogalmaid szerint.

Velük játszunk, őket vezetjük,
vitában őket mentegetjük,
a személyi edzőik vagyunk,
magyarázunk és súgunk nekik,
és dühöngünk, amikor mégis
elkövetik a saját hibáikat
a mi játszmáink során.

Mindketten egyedülállók, de azért
nagyszülők. Nagyjából egyidőben
jártak egyetemre, a te bábud most is
ott tanít, de az enyém (aki
mentőzött sokáig, volt ród, szakács,
sőt, azt állítja, Csehszlovákiába
is ő vonult be hatvannyolcban,
bár szerintem az a bátyja volt)
nem diplomázott le, noha jóval
élesebb elme annál, mint amennyit
a tied (aki szociálpszichológusként
egész életében az előítéleteket
kutatta) a legjobb indulattal is
feltételezne róla.

De az enyém azért
nehezebb eset. Jóformán csak
előítéletei vannak, ráadásul
erőszakos és kötözködő is.
Elakadnak a játszmáink velük,
emlékezz csak vissza,
mi történt például legutóbb:

egymással szemben állítottuk fel
– pontosabban ültettük le – őket,
egy esküvői asztal két oldalára,
te a tiédet, én az enyémet,
a két család egy-egy tagjaként,
és az enyém, jó szokása szerint
rögtön neki is látott vedelni,
és félóra múlva már a húszéves
csajokat dicsérte nagy hangon,

amire a tied (akit a kora sose
zavart, a feministákkal szemben
is akadnak bőven fenntartásai,
irodalomtörténészként
pedig éppenséggel Falstaffot
kutatta egész életében)
nem bírt megállni egy fölényes
megjegyzést a vele szemben
terpeszkedő százharminc kilós
enyémhez: “drága szép kis virágszál,
hagyjon már minket ezzel a macsó
szöveggel ezen a szép napon!”

Kézzel-lábbal mutattam erre
az enyémnek, hogy fogja be a száját,
ne válaszoljon, mert már láttam,
hogy mi jön, de hiába persze:
üvölteni kezdett, hogy neki
ne dumáljanak a zsidók,
az ő nagyapja Kohnból magyarosított,
de az apja Kocsis néven mégis egy
SS páncélgránátos hadosztály
állományában élte túl a háborút, ő
azt mond, amit akar, amire csönd lett
az esküvői asztal mindkét oldalán.

És akkor megláttalak téged
a tábla túloldalán, ahogy te is
kézzel-lábbal mutogatsz
a tiednek (aki történész, és
világéletében a huszadik század
feldolgozatlan traumáival foglalkozott),
hogy ha már így alakult a helyzet,
mondja el végre azt a nagymonológot,
amire egész életében készült:

“De én azért már hadd dumáljak
neked, vén szarkeverő, hát én vagyok
neked zsidó a csendőrtiszt apámmal
és a hajszál híján apáca anyámmal?
hát mit gondolsz, mért foglalkoztam én
egész életemben valláskritikával,
miközben a szívem mélyén Alexandriai
Szent Katalinként, tudós vitában,
mindig újra és újrakezdve, száz
pogány görög filozófust térítek át
Jézus oldalára egymagam, ha nem
az ilyen frusztrált vén marhák miatt,
mint te vagy? hát nem látod,
mit hoztál a násznép fejére ezzel
a szóval, hogy zsidó? hát nézz körül,
hogy szegik le a fejüket, hogy tesznek
úgy, mintha el se hangzott volna,
nézd, hogy szégyelli a családod magát,
hát kit érdekel itt a te konkrét nagyapád?
mert ez a szó, zsidó, megesz, felzabál
maga körül mindent, nem ismer
kontextust, finom különbségeket,
ez a szó csak saját magát jelenti
meg veszélyt és viszályt, és ha
valahol elhangzik egyszer, ott
nem marad semmi más, csak ő, a szó,
meg zavarodott, ideges emberek,
remegő gyomrok, vörös fejek,
ezer évig nem volna szabad
a zsidó szót kimondani, hát mért
nem fogtad már megint be a szád?”

De te hiába integettél a tiednek,
hogy mondja, mondja ezt el, ő
bizony nem szólt egy szót se, csak
forgatta a szemét, sóhajtott,
fejét csóválta, és mutatta neked,
hogy á, teljesen fölösleges.
De aztán mégis gondolt egyet,
mivel még mindig makacsul
tartott az asztal körül az én
bábum hőbörgése miatti
öt másodpercnyi kínos pillanat:
és áthajolt az asztalon, és
megsimogatta az enyémnek a
képét: “nyugi, édesem, nyugi”.

Amitől az enyém azonnal
rávigyorogott a tiedre, mert
van szeme az igazi nőkhöz,
és a tied az. És feloldódott
a zsidó szó miatti kínos csönd,
folytatódott az esküvői vacsora,
és ők ketten beszélgetni kezdtek
megint, ahogy a játszmáink során
lenni szokott, és a végén az enyém
talán meg is kérte volna a tied
kezét, sőt, fordítva sem kizárt,
végülis épp elég magányosak
mind a ketten, de nem lett
a játszmának vége most se,
mert idegesen lesöpörtem a táblát,
mert nem bízom meg az enyémben,
egyik játszmában ezt mond,
a másikban meg azt, és sajnálom,
de nem bízom a tiedben se, hiába
foglalkozott emlékezetpolitikával
világéletében. Így lett a tábla
szép tiszta már megint.

És most hagyjuk a bábuinkat,
és térjünk rá végre arra, ami
téged meg engem illet: én
úgy látom, hogy neked és nekem
családdal, tevékkel, juhokkal,
szolganéppel, Nippurból Jerikóba
négyezer,
vagy ponyvás kocsikkal,
ószövetségi Bibliával
St. Louisból Kansas City felé
kétszáz
éve kéne együtt vándorolnunk
legelőt és szűzföldeket keresve,
mátriárka-pátriárka,
csúnyán és örökké
szidva egymást, de
mégis töretlen tisztelettel
övezve házunk népe által,
ideális körülmények között.
Hozzánk csak ez lenne méltó.

De te és én (akik tanult, magyar,
felnőtt szerelmespárként,
szülőkként, világéletünkben
az ideális körülményeket kerestük)
csak optimális körülményeket ismerünk,
és félnomádként, az eshetőségekre
készen éljük az életünket:
legeltetünk a startmezőn,
gabonát termesztünk a cél mögött,
és a kettő között, a célban
állnak a sátraink.

203. [tulajdonos]: vándor-fecske2018-07-20 20:26
Az eredeti (régi) székely himnusz Bartók-átirata.


Olvasói hozzászólások nélkül
202. Frady Endre: Aranka, oléééé!!![tulajdonos]: nem-mindegy-kinek2018-07-20 16:03
ZSENIÁLIS!!! :DDD
Majdnem olyan jó, mint elénekelve! :)

201. [tulajdonos]: nem-mindegy-kinek2018-07-20 15:36

200. [tulajdonos]: csóró-hajléktalan-ilyet-ír2018-07-20 10:14
TÁNCZOS KATALIN: TANULJ!

Tanulj, azért vagy itt,
hogy megtanuld és megértsd
hogy a kő, mit írásod beró,
fejednek álmot kínál, megsimítja
az alvók ráhajló füves haját,
mert ő maga álomtalan.
Azért vagy itt, hogy a kőnek
fejed kínáld, hogy lágyan lüktető
tarkód kínáld oda a kemény kőnek,
add néki álmodat,
azért vagy itt, hogy az iker-álom
sátorcövekre leljen;
hogy kemény, föltáruló koponyádat
kevéske, nyirkos föld enyhítse meg,
azért vagy itt, hogy várj a szélnyílásban
és a meddő hangokat, a fölsarjadt füvet
fél kézzel, egy nádszállal elcsitítsd
azért vagy itt, hogy tőlük megtanulj
szegényen, akár kenyértelen
embervoltodban
Ember maradni!


199. [tulajdonos]: mire-inthy-önt-e-kar2018-07-20 01:25
Szabócska Mihá’: Egyszerűség

Nem hivalgó, cifra páva
Nem modern az én szivem.
Egyszerűség lakik benne
Mosolyogva szeliden.

Egyszerü, de tiszta nóták
Amiket én dalolok -
Mert a szivem sugja őket,
Nem is olyan nagy dolog.

Ugy csicsereg az én szivem
Egyszerüen, szabadon,
Mint a pintyőke madárka
Fönt a lombos ágakon.

Ami a szivemen fekszik
Azt dalolom, semmi mást:
Legelő, kicsiny birkáktól
Tanultam a versirást.

Egyszerü és tiszta nóta
Gólyafészek, háztető -
Nincsen benne semmi, ámde
Az legalább érthető.

A jó isten egyszerünek
Alkotta az eszemet.
Nincsen abban nagy modernség
Csak szelidség, szeretet.

Kicsi hunyhó, szerető sziv,
Messze égbolt, tiszta, kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.

(1909)

Olvasói hozzászólások nélkül
198. Frady Endre: zseniális Lázár Ervin![tulajdonos]: lassan-elmaradoztak-a-vevők2018-07-19 10:29
Nagyon jóóóó!!! :)))
Zseniális ez a Lázár Ervin! :)

Olvasói hozzászólások nélkül
197. Bátai Tibor: RE: #196, uraim2018-07-19 09:40
Gratulálok a napló tulajdonosának, újabb remek példát hozott az állítólagos "prózai" művek köréből. :-)

196. [tulajdonos]: uraim2018-07-19 08:45

"Nem gondoltak a rózsakertre,
és elkövették, amit nem szabad.

Ezentúl üldözöttek lesznek
és magányosak, mint egy lepkegyűjtő.
Üveg alá kerűlnek valahányan.

Üveg alatt, tűhegyre szúrva
ragyog, ragyog a lepketábor.
Önök ragyognak, uraim.

Félek. Kérem a köpenyem."

(Pilinszky János: Sztavrogin visszatér)

A napló folytatása
A napló jelszava:
Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: j3hb  


Olvasói megjegyzés
Feladó:Tartalom:
Add meg a biztonsági kódot: x9td  


Kedvenc versek

Egyelőre a lista üres. Bővíteni a listát az egyes versek olvasásakor lehet.
Mások kedvenc versei

2018-07-18 12:25 Vajdics Anikó
2018-07-17 09:48 Bakkné Szentesi Csilla
2018-07-14 09:06 Vezsenyi Ildikó
2018-07-09 15:39 Vajdics Amikó
2018-06-08 17:41 Metz Olga Sára
2018-05-29 16:37 Francesco de Orellana
2018-05-26 21:06 Szokolay Z.
2018-05-14 11:04 Pataki Lili
2018-05-03 14:16 P. SZ.
2018-04-28 01:12 Iványi Mónika
ÚJDONSÁGOK a dokkon

2018-07-23 19:36   Napló: Baltazar
2018-07-23 19:16   új fórumbejegyzés: (V) Varga Zoltán
2018-07-23 19:15   új fórumbejegyzés: (V) Varga Zoltán
2018-07-23 18:39   Napló: Bátai Tibor
2018-07-23 18:39       ÚJ bírálandokk-VERS: Magyar Éva Nics irgalom
2018-07-23 18:37   Napló: Bátai Tibor
2018-07-23 18:04   Napló: PIMP
2018-07-23 17:53   Napló: Bátai Tibor
2018-07-23 17:38   Napló: Bátai Tibor
2018-07-23 17:27   NAGYÍTÓ /Burai Katalin:Rengető!/