NAPLÓK: az utolsó alma Legutóbbi olvasó: 2022-08-12 13:48 Összes olvasás: 48053Olvasói hozzászólások nélkülOlvasói hozzászólások nélkül| 812. | [tulajdonos]: ki-mint-tosz-úgy-mítoszel | 2022-08-10 12:01 | | „Van valami titokzatos, kifejezhetetlen, eddig még föltáratlan összefüggés, sőt, nem egyszerűen csak összefüggés, hanem teljes azonosság mindkét nem nemi arculatának (nemzőszervek) tipikus minőségei között azok lelkével, ideális, befejezett mivoltukban. Az ’összeforrt a lelkük’ kifejezés a házaséletre, vagyis a nemi érintkezésre vonatkoztatva megrázóan mélyértelmű. Valóban – a házastársak ’lelke összeforr’, amikor a nemi szerveik érintkeznek! De mennyire ellentétesek (és ezért egymást kiegészítők) ezek a lelkek! A férfilélek ideális formában kemény, egyenes, erős, előretörő, betolakodó, győzedelmes: mellesleg mindez szavakba öntött, szinte fotószerű leírása annak, amit a férfi szemérmesen eltakar a kezével!... Térjünk át a nőre: jellemnek, magatartásának, életének és általában lelke egész valójának ideálja a gyöngédség, a lágyság, a hajlékonyság, az engedékenység. De mindez nem más, mint nemi szerve tulajdonságainak megnevezése. Egy és ugyanazon szavakkal, terminusokkal és fogalmakkal fejezzük ki azt, amit a férfitól, a férfi lélektől és egyész életvitelétől elvárunk és óhajtunk, mint amilyen kifejezéseket a felesége, ha magában van, használ arra, hogy mit vár el és óhajt a férfi nemi szervétől, és másfelől, amikor a férj elragadtatottan és lelkesülten, leírja felesége jellemét és lelkét, ugyanolyan szavakat használ, nem is tudván elkerülni ezeket, amilyeneket akkor, ha távollétében vagy ha már hosszabb ideje nem látták egymást, maga elé képzeli a nő testének nemi szféráját. Figyeljünk oda még egy finom sajátosságra. A női pszichikumnak van olyan jellege, amely szerint nem merev, nem kemény, nem élesen kirajzolódó, nem jól kivehető, hanem épp ellenkezőleg, szélesen árad, mint a köd, behatárolhatatlan messzeségeket fog át; és tulajdonképpen nem tudni, hol a határa. De hiszen ezek mind nemi szerve és egyáltalán a nemi szférája átnedvesedett és illatozó szövetének predikátumai. A nő háza, a nő szobája, a női tárgyak – ezek egyáltalán nem olyanok, mint a férfi tárgyai, háza, szobája: a női dolgok lágyak, olvadékonyak, mintha a tárgyak és a helyek illatfelhőbe burkolóznának, ebbe a női illatfelhőbe, amely kedves, meleg és lelki, de nem csak lelki, és az ehhez való vonzódással kezdődik a férfi ’szerelme’. A férfi sosem ’árasztja el illattal’ a házat, pszichikuma, alakja, ténykedése zajos, de nem ’szétáradó’. A férfi fa, amely nem illatozik; a nő virág, melynek illata állandóan és messziről érződik. Amilyenek a lelkek, olyanok a nemi szervek is!” – írja Vaszilij Rozanov, idézi Alekszej Loszev (A mítosz dialektikájá-ban), hozzátéve, hogy „Nem kell feltétlenül mindent úgy gondolni, ahogyan Rozanov gondolta. Valójában a nemiség az ember alapvető és mélyértztelmű tulajdonsága, de (szembeállítva a Rozanovéval egy másik mitológiát) ez semmiképpen sem a közösülésben és a gyermeknemzésben fejeződik ki. Az apácák és a prostituáltak sokkal érdekesebbek, mint az a kispolgári, judaisztikus misztika, amelyet Rozanov prófétál. Rozanov kispolgári misztikus, bálványozza az összes kispolgári ’alapértéket’: a scsít, a cigarettát, az öltözéket, az ágy örömeit és a ’családi kedélyességet’. Ez azt mutatja, hogy Rozanov számára érthetetlen a női szerzetesség illata, érzékelhetetlen az ifjúkortól megőrzött szüzesség aszketikusságának választékos nőisége, nem világos, hogy a közösülés a házasság vulgarizálása.” És így tovább. | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 809. | [tulajdonos]: Weöres Sándor | 2022-08-05 11:58 | "Megtudtad, amit
mindenki öröktől ismer,
és elfeledted
amit senkise tud.
Annyi vagy immár,
mint a többi –
most mutasd meg,
mi telhet tőled.
Mert könnyű, könnyű
törpék között
óriásnak lenni –
de nehéz és jobb,
ha törpék között derekabb törpe vagy a többinél." | |
| 807. | [tulajdonos]: adalék-Baltazar-megjegyzéséhez | 2022-08-03 17:49 | "Ha ízes Mihály József Attila versekben keresett volna
- és nemcsak e mű kapcsán — Babits-hatást, közelebb került
volna az irodalomtörténeti valósághoz."
"Külön kell foglalkoznunk ízes Mihály egy „truvájával".
Igaz, nem is fogalmazza meg, „csak" írása elé teszi mottóul a
címben is idézett „lobogjon az égig szellem és szerelem" hét
sornyi szövegkörnyezetét, Babits Mint különös hírmondó. ..
című költeményéből. Ám a dolgozat alcíméből és felfogásából
egyaránt kitűnik, hogy ez is „József Attila-parafrázis" volna
Babits Mihály költészetében.
Parafrázisnak éppen parafrázis. Csak nem József Attilától,
hanem Babitstól származik. Lévén a Mint különös hírmondó . .. Babitsnak 1930 szeptemberében-októberében írott
verse. S az Ízes Mihály idézte sorok majd József Attila 1937
február-márciusában írott Ars poeticájának utolsó versszakában fognak visszacsengeni. Mindezt megláthatta volna a szerző,
ha törődik a versek megírásának idejével, és megtámogathatta
volna Zelk Zoltán — maga idézte — tanúságtételével: „József
Attila (. . .), mikor egyszer megkérdezték tőle, szerinte melyik
a legnagyobb magyar vers, azt felelte: Babits Mihály Mint
különös hírmondó . . . című verse." (671.) És ezt a Babitstól
József Attilára irányuló hatást magyarázza Devecseri Gábor
— Bäsch Lóránt idézte, és a Zelkével összecsengő - emlékezése
is. „Devecseri Gábor Budapest tündérváros c. könyvében elmondja, hogy amikor egyesek egy Szép Szó szerkesztői összejövetel után a Vigadó kávéházban Babitsot kezdték szapulni,
József Attila »magasztalóan« beszélt róla, hogy megvédje az
avatatlanokkal szemben. E könyvből tudjuk meg azt is, hogy
József Attila a »Mint különös hírmondó . . ,<<-t tartotta a
»legszebb magyar versnek«. "
http://epa.niif.hu/02500/02518/00227/pdf/EPA02518_irodalomtortenet_1981_03_689-694.pdf
| |
| 806. | [tulajdonos]: a teljes szöveg | 2022-07-23 15:49 | Nem akartam duplán idézőjelet használni, a helyettesítő írásjel viszont eltűntette a szöveg felét az előző két posztban.
"Nietzschét és Tolsztojt ugyanaz foglalkoztatja: a létezés szörnyűsége, a világban
tapasztalható mérhetetlen szenvedés. Ezt látva mindketten kétségbeesnek. De csak
Nietzsche tud mihez kezdeni a kétségbeesésével; hangosan kimondja azt, amit Tolsztoj
a szíve mélyére rejt, s legfeljebb regényeiben, elbeszéléseiben mer bevallani. Mint például az IVAN ILJICS HALÁLÁ-ban, amelyből Sesztov számára egyértelműen kiderül, hogy „miközben készen áll előtte [ti. Tolsztoj előtt] a terv, hogy az emberiséget a munka és a rendszabályok segítségével megmentse, a lelkében éppúgy kétség dúlt, mint Heine és Nietzsche lelkében”. És mégis: Tolsztoj valamiért úgy érezte, hogy regényeivel és elbeszéléseivel elárulja azokat, akiken segítenie kellene. És amikor egyszer meglátogatta a borzalmas moszkvai szegényházakat, fellángolt benne a tettvágy. Előbb persze sírva fakadt; mint később beszámol róla: „Anélkül, hogy észrevettem volna, hadonászni kezdtem a barátaim előtt, és könnyes hangon ezt kiáltoztam: »Igy nem lehet élni, így nem lehet élni, így nem lehet.«”15 Ám
barátai megnyugtatták, mégpedig igen különös érvvel: nem találta volna mindezt
ennyire szörnyűnek, mondták, ha nem volna ilyen „jó és finom ember”. S, lám, csodák
csodája, Tolsztoj rögvest meg is nyugszik: „»Ezt szívesen elhittem - mesélte később -, és mielőtt észrevettem volna, az önmagamnak tett szemrehányást és bűntudatot, amit kezdetben éreztem, a saját erényességem miatti elégedettség érzése váltotta fel, s annak igénye, hogy ezt az erényt másoknak is megmutassam.«”w Tolsztoj persze később megértette, hogy barátai becsapták; és mégis, mondja Sesztov, nem tanult a leckéből. „Miközben Tolsztoj a szegényekhez járt, nem adni akart nekik, hanem inkább elvenni tőlük valamit, nem az ő érdekükben kérdezősködött, hanem a saját érdekében.”17 S kezdetét vette a véget nem érő prédikálás, az ideálok építése, amely Tolsztojt szíve mélyén elégedetté tette. Úgy érezte, munkájának meg van a jutalma. Sesztov azonban résen van, s nem mulasztja el megkérdezni: „De mi volt ez a jutalom?” S válasza: „Talán az, hogy az éjjeli menedék lakói megváltoztak, vagy sorsuk kevésbé borzalmas lett ? Nem, magától értetődően nem: az éjjeli menedék lakóit elfeledték, egyesegyedül Tolsztoj gróf vált jobbá .”" | |
Olvasói hozzászólások nélkül| 805. | utal: az-előzővel-valami-történt | [tulajdonos]: uott | 2022-07-23 15:44 | <tapasztalható mérhetetlen szenvedés. Ezt látva mindketten kétségbeesnek. De csak
Nietzsche tud mihez kezdeni a kétségbeesésével; hangosan kimondja azt, amit Tolsztoj
a szíve mélyére rejt, s legfeljebb regényeiben, elbeszéléseiben mer bevallani. Mint például az IVAN ILJICS HALÁLÁ-ban, amelyből Sesztov számára egyértelműen kiderül,
hogy „miközben készen áll előtte [ti. Tolsztoj előtt] a terv, hogy az emberiséget a munka és a
rendszabályok segítségével megmentse, a lelkében éppúgy kétség dúlt, mint Heine és Nietzsche lelkében”.És mégis: Tolsztoj valamiért úgy érezte, hogy regényeivel és elbeszéléseivel elárulja azokat, akiken segítenie kellene. És amikor egyszer meglátogatta a borzalmas moszkvai szegényházakat, fellángolt benne a tettvágy. Előbb persze sírva fakadt; mint később beszámol róla: „Anélkül, hogy észrevettem volna, hadonászni kezdtem a barátaim előtt, és könnyes hangon ezt kiáltoztam: »Igy nem lehet élni, így nem lehet élni, így nem lehet.«” Ám barátai megnyugtatták, mégpedig igen különös érvvel: nem találta volna mindezt ennyire szörnyűnek, mondták, ha nem volna ilyen „jó és finom ember”. S, lám, csodák csodája, Tolsztoj rögvest meg is nyugszik: „»Ezt szívesen elhittem - mesélte később -, és mielőtt észrevettem volna, az önmagamnak tett szemrehányást és bűntudatot, amit kezdetben éreztem, a saját erényességem miatti elégedettség érzése váltotta fel, s annak igénye, hogy ezt az erényt másoknak is megmutassam. ”Tolsztoj persze később megértette, hogy barátai becsapták; és mégis, mondja Sesztov, nem tanult a leckéből. „Miközben Tolsztoj a szegényekhez járt, nem adni akart nekik, hanem inkább elvenni tőlük valamit, nem az ő érdekükben kérdezősködött, hanem a saját érdekében.”17 S kezdetét vette a véget nem érő prédikálás, az ideálok építése, amely Tolsztojt szíve mélyén elégedetté tette. Úgy érezte, munkájának meg van a jutalma. Sesztov azonban résen van, s nem mulasztja el megkérdezni: „De mi volt ez a jutalom?” S válasza: „Talán az, hogy az éjjeli menedék lakói megváltoztak, vagy sorsuk kevésbé borzalmas lett ? Nem, magától értetődően nem: az éjjeli menedék lakóit elfeledték, egyesegyedül Tolsztoj gróf vált jobbá .”>> | |
Hozzászólást csakis azonosított felhasználók írhatnak.
Kérjük, hogy jelentkezzen be az azonosításhoz!
|
|
