Ballagó idõ

Melletem lassan az idő ballag,
hó hullik, az erdő hallgat.
Csönd van, mely szinte fáj,
gyönyörű a hólepte táj.

Fák ágán jégcsap csillan,
bokrok rejtekén vad illan.
A tó víze mélyen megfagyott,
jeges éjszaka hoz új csillagot.

Az úton csak egyedül vagyok,
felettem a fénytelen nap ragyog.
Távolban havas házak zsindelye,
indulni éppen itt volna ideje.

Hazafelé tempósan haladok,
a hideg hajt, épp hogy nem szaladok.
Az idő így is gyorsabb nálam,
súlyos évek nyomják vállam.

De egyszer elmúlik minden rossz és jó,
mint ahogy elolvad a tavalyi hó.
Átadja helyét a mindig jobbnak,
az életerősnek, a fiatalabbnak.


                                1993.01.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.