Ha már bántasz...

Ha már bántasz, bánts nagyon
tudod jól, hogy én hagyom…
És ha ütsz, hát üss nagyot!
Nem futok el, csak megfagyok.

Ha létem halkan bizonygatnám,
soha de soha ne figyelj rám…
Keményen, üvöltve fogd be szám!
Hisz idegesít a sok gyenge sirám

mikor sírva szíved kérlelem.
Hát büntess meg, mert létezem!
És csak ha átitatott a félelem
akkor öntsön el a kényelem.

S ha mégis az égre felnéznék,
akkor úgy taposs le könnyedén,
hogy mutasd ki a megvetést:
csak kaptam, mi jár: szenvedést.

Ha már ütsz, akkor üss nagyot,
egyszer majd csak belehalok.
És a lelked akkor felragyog,
szabad lehetsz, mert nem vagyok.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.