Védõbeszéd

Csuklógyakorlattá lett már a harakiri,
naponta belezem ki magam őszintén, tudatlanul,
de a katarzis - fájlalom - gyakorta elmarad.

A kenyeret még megeszem, ha harmadnapi,
de nekem semmit sem mond, hogy a jó pap holtig tanul,
így - előnyöm bármekkora - Akhilleusz mellettem elszalad.

Arcomat Isten - megértem - részegen faragta ki,
s meglehet, lelkem soha sem magasztosul,
bár almát lopni nem jártam még kert alatt.

Tisztelt Bíróság! Tetszett már ilyet hallani?
Csit! Az utolsó szó jogán azt kérem arcátlanul:
ne kelljen életem újra látni, ha jő a végső pillanat.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.