Két telefonszám

(Egy barátság margójára)

Zavar az a két idegen telefonszám
Gázt adok, jó száz fölött száguldani az autópályán
Van négy napom, irány Krakkó
Négy napig egyedül, csak én, az út, az út mellett a fák
Csak néhány idegen ember, akikkel az úton esetleg szóba állok
Mi lehet az a két idegen telefonszám?
Ne nyitogasd a hetedik ajtót, és te se hagyd soha, hogy kinyissák
Mondta a barátnőm
Milyen kicsi most ez az ország
Már fenn járok északon, a szlovák határnál
Azért jó ez az Unió, nem kell csak személyigazolvány
Tovább, tovább. Alkonyodik
Már nem csak fák, hegyek is körülöttem
Lassan rám borul a sötétség
Csak a reflektor világít
Nyomom a gázt a hajtűkanyarokban
Akkor látom, hol jöttem keresztül
Amikor reggel visszanézek

Akárhogy vesszük, az bizony két idegen telefonszám
Lengyelország, Krakkó. Micsoda gyönyörűség
Mennyi templom és mennyi áhítat!
Egy gyenge hangverseny, turistáknak szánt, de mégiscsak Chopin
Akár meg is ismerkedhetnék itt valakivel
Alvás. Furcsa egyedül egy idegen ágyban
Vajon mi lehet az a két idegen telefonszám?
Másnap Auschwitz
Lassan hatvan éves leszek, és még sose láttam
Amolyan zarándokút ez
Halottak napja lesz
A keresztények gyertyát gyújtanak a síroknál
Nálunk ez nem szokás
Nem járogatunk ki a temetőbe sem
De ide most el kellett jönnöm, és egyedül
Sorakoznak egymás mellett a vörös téglaépületek
Itt a kapu, amelyről anyám - tizenkilenc éves volt, amikor itt volt -
Minden nap beszélt
Arbeit macht frei
Pedig nem pontosan itt volt (mármint anyám), hanem a még hírhedtebb Birkenauban
Két-három kilométerrel arrébb, ahol nincs ilyen kapu
Auschwitzban ő nem volt sohasem
Azt mondja a barátnőm, nem létezik, hogy nem volt, hogy nem látta
Ha egyszer minden nap beszélt róla
Pedig én tudom, hogy nem látta, csak a televízióban
Össze is folyhattak az események a tudatában
És akkor is emlegethette azt a kaput
Ő élve hazajött. De nem szerette a magyarokat
Azt akarta ő is, apám is, hogy maradjak kint Amerikában
Szerettem egy magyar fiút és visszajöttem
Abban a múzeumban állok, ahol a magyar állam állít emléket a magyar zsidóknak
Belép egy magyar házaspár
A fiatalasszony, aki néhány hónapos terhes, rosszul lesz
Én intézkedek, mindig mondták, hogy talpraesett vagyok
A férj a feleséggel van elfoglalva
Kértem őket, értesítsenek majd, mi lett velük, de nem kaptam hírt felőlük
Állandó jelenetek voltak a magyar fiú miatt
A kapcsolat tönkrement, a gyereket elvetettem
Átmegyek Birkenauba
Nagyobb kiterjedésű, mint Auschwitz
Itt nincsenek múzeumok
Nézem a barakkokat, a barakkokban a priccseket
Nagyjából azt látom, ami volt,
Ahol anyám élt több hónapig, tizenkilenc évesen
Ez valamilyen formában minden nap szóba került
Nem tudta elfelejteni, és nem tudta megbocsátani

Már nem megyek vissza Krakkóba
Indulok hazafelé
Nem bírok elmenni a határig
Megszállok egy nyolcvan ágyas motelben
Ahol ketten vagyunk egy idegennel. Két turista
A zuhanyozóban elesek
Ha itt maradok – itt maradok
Senki nem keres, mert nem tudja senki, hogy itt vagyok
De fel tudok kelni, csak a combom kékül meg
Irány az ágy
Fáradtan nézem az idegen szobát, a plafont
Mi lehet az a két kitörölt telefonszám?
Másnap haza
Azért ez nem volt semmi, ezt az utat egyedül végigcsinálni
Mondta is a barátnőm, hogy vállalkozó szellemű vagyok
Még hogy hetedik ajtó, meg hogy ne nyitogassam…
Száguldás az úton, most már hazafelé
Milyen kicsi ez az ország, mondom most megint magamnak
De most jó látni az ismerős fákat, házakat
Csak bosszant az az ostoba ház a sarkon
Olyan, mint kisgyermek arcán az ótvar
És bosszant az a két kitörölt, ismeretlen telefonszám






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.