Sanctis


Csontjaimtól fénylő kertben,
Szégyenkezve, megholt lelkem
Sírjánál, ha leroskadok;
Rajtam nevet minden halott.

Emlékszem, hogy naplemente,
Sírom erős vihar verte.
S egy lány énekét fújta erre,
Két megvadult, bosszús gerle.

A diófánál, körben állva,
Hűvösen szunnyadt a strázsa;
S ha félve néha megmoccanok,
Engem gyötör minden halott.

Sírom mélyén, földbe zárva,
Koporsómba vetett ágyra
Simult arcod könnyes árnya,
S ma is érzem illatod.

A Hold lángjától egybevonva,
Borít mindent fakó pompa.
S a legbékésebb, nyári éjen
Téged kísért rút személyem.

S az égő hajnal víg szeszéllyel,
Leszámol a hideg éjjel;
S forróságtól égő lángja,
Fagyott testem által járja.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Kötetben: Szárnyak hullámver(é)sben (Budapest, 2004)
Kiadó: Kaleidoszkóp könyvsorozat