KODÁLY TANÍTVÁNYA

Himnuszt komponál, gyomlálja a kertet.
Egy-egy szólamtervet hetekig hevertet.
Télen, prémsapkában, akár egy szánhajtó blöki,
széles lapátfogással a szűzhavat löki.
Térdét csapkodja, ha nevetés rázza.
Szerinte Mária, Krisztus anyja is parázna.
Közeli famulusa Seneca és Rimay.
Régóta nős, mégsem lettek fiai.
Témát vált, megvakarja álla kócát,
elmeséli, lelkét miként itatja Mozart.
Könyvet hoz nekem, portugálul, Gandhiról,
padlásán épp pár új ládát antikol –
ezt találta, mikor a többi port lefújta.
Bizonyos kor felett sose járt lebujba.
Mondandóját széttördelik a gesztusok,
légörvényt kavarva, kézfeje susog,
jégeralsós lába kaparja a sódert,
dalban mondja el, hogyan halódik Schubert.
Kedélyes és harsány. Messziről köszön.
Fejhangon érkezik a flúgos szóözön.
Környéken, ha jő, mindenki összesúg: a Norbert.
Rajta kívül más sem olvas annyi Baudelaire-t,
hogy nyílt utcán felfakadjon: "mily tökély a Fleurs du Mal!" –
és nem érti senki már miről dumál…
A reinkarnációról is van véleménye.
Beszéd alatt feléled minden véredénye.
Ott állunk ketten. Ifjú sületlen s vén bolond a parkban.
Fiam, ha újra eljövök, legyek csak
                                                   puszta dallam.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Mozgó Világ, 2004