Pokolba
Az ajkakon hiába csendül össze
a szív magánya és a csalfa vágy,
hiába húzza föl magát farönkre,
ha nappal érverése másra vágy,
azért akár a könnye is fürössze,
hogy éjjel árulása csúcsra hág,
harapva párnahúst időzne közte,
de szíve tükre megrepedne már .
Vacak hazug szavát ne higgye többet
az orvul ócska mód fonálba szőtt,
hazug szavát a szíve tépje össze,
ne higgye többet ő a vonzerőt,
a dobbanást repítse messze tőle,
cafatra tépje szét a szószegőt.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
