A nő neve Bea

Bea fel van húzva, mint az óra.
De Bea nincs jól beállítva.
Bea szép: hegyes az orra.
Bea okos: nem beszél. S ha
Bea éppen úgy gondolja
kifürkészi az álmaid;
keresztbe tett lábaira
feszíti fel vágyaid.

Bea mégis olykor otthon,
egyedül, a konyha kövén,
széttapossa hétköznapok
hordalékát, s szívén kemény
elszántsággal, záporozó
könnyekkel mos poharat:
kristályt, mely étek nélküli
pezsgős vacsorákról maradt.

És Bea tévét néz és csíkot
húz közben a világból.
Felszippantja őt e csík majd,
és viccet csinál magából
Bea egy rossz, koszos bárban,
és Bea meghal egy picit.
Elsodródva figyeli még
parton ragadt álmait.

Bea sportol, nem dohányzik,
addig fut, míg bármit érez.
Mindig tudja mi a helyzet,
udvariasságból kérdez.
Bea mindamellett bájos;
mondhatjuk: egy tünemény.
S Bea nagyszerű játékos:
ha ő oszt, minden lap remény.

Be a szívbe nem juthat be
csak magányos kalandor.
„Be a testbe! Még mélyebbre!”
De Bea csak gyakorol.
Gyakorol, s így élve boncol
delikvenst sokszor, de hát
Bea csak egy van a Földön,
s mi ilyennek szeretjük Beát.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.