párizs-róma tengely
Megyünk autóval, a filozófiába
lehelünk életet, s végül nem hiába
az ötezer-ötszáz kilométer Európába:
megértjük: az élet véges végtelen,
a lényeg rég lényegtelen.
A távolságot, mint üveggolyót,
a Volswagent, mint égi hajót,
a testet, a kívánnivalót,
a lelket, az örök bolyongót
megkapjuk,
és mégis baszhatjuk,
ha nem emel fel semmi,
ha úgy kell hazamenni,
hogy üres lesz a nyár.
Otthon senki se vár.
Oda se neki!
Párizs cirógat este.
Marseille hajnalban betakar.
Róma egy olasz nő vaskos teste.
Monte Carlo nyer,
a paraszt veszít,
de végül senki semmit nem akar.
Így indulok hát most újra Budapestre.
Kicsi Eiffel halkan dudolász a zsákban.
Meleg lesz a metrón, majd merengek a retrón,
Mariann is lassan elmehet gyesre
mellettem suhan el mind, amire vártam.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Kötetben: Reményrõl fantáziál (, 2006)
