Prométheusz

Ha űzve érzem magas hegyek csúcsait meghódítani,
akkor tétova harcom ódakén cseng vissza fülembe,
az égiek dalnoka játssza lantján szép muzsikám,
leszek istenek játéka, álljak büszke marionettjeként.

S engem: tajtékzó habok alá merítenének,
tűzzel- vassal égetnének,
törne jég, szikla, harapnék fába, csontba,
nemes fájdalom akarata.

Ha űzne még ambróziát ígérő szép szavú ismeretlen,
akkor lelkemet szakítnám leláncolt testemből,
a harcos istenek marakodó korbácsai ragadnának vissza,
s csak testem lészen veszett játékuk gyümölcse.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.