Csókjaidért
Ha loptam is csókjaidból, keserű magány ürítette poharát,
belém fojtva minden belőled fakadó szerelmes szavam,
panaszos éj kalapját véve bókolt előttem feketében,
gyász vonult utcám szélben keringő világot adó lámpásai alatt,
széles űrben tártam szét karom utánad kapva,
de semmit markolt oly buzgón túláradó ölelésem,
hídjaink egyre távolodó túlpartok porába süllyedtek.
Iszonyú volt a bennem támadó düh, évekből szántott,
égbe kiáltó szavakat oly erővel dobtam magasba,
hogy fáradtságom elkeseredett szomorú bölcsőjébe húzott,
s míg édes mérgező könnyeim nehéz piruláit nyeltem a te kezeid ringattak,
haragos szívemből nyert nyers erőm elhagyva szunnyadásba merített,
vágyott ajkaid ízét álmok rejtve emelték oly nagyon magasba,
hogy értük nyújtózkodó karjaimat szelek törték hívogató csókjaidért!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
