A kilencedik napon...



Erős vagyok....s vajon oly vibráló  
is amilyennek hirdetem magam? megbocsátod  
nekem, ha szelíd szívem olykor összerezzen  
az első lágy fuvallatra is; mert milyen  
vagyok: szavaim hallom, a csönd mélységein  
át, néha a gonosz ölt testet bennem, s elfordulnak,  
elmennek tőlem barátok, s ellenségek, nyelvem a tőr, a  
sok seb vérzik, s bennem a gőg, ami forr,  
néha ijedten állok: - tükröt tartok  
magamnak, oly szomorú magamnak,  
de mióta mellettem állsz, szememben a fény is  
ellágyul, s gőgöm koszorúi  
hervadtan hullnak a semmibe, a mélyébe, megölellek  
ezért, kezeink összekulcsolódnak, ereidbe  
folyok, csókod békét teremt kilencedik napja,  
s vagyok újra, emberértő arccal,  
lobog bennem az emberszeretet,  
velem ébred a hajnal is, nedves füveken  
szótlanul állunk és csodálsz, és hajad mahagóni  
vöröse rémült lobogással átcsap égi  
fények szikrázásán is, szemeim lihegő vágya  
arcod pirosló foltjait tüzelik, és vad  
mámor uralkodik el felettünk, erős vagy!  
erőd visszaadja erőm is, a Nap  
újra emelkedik, s a Holddal valami megint lebukik;  
lármás madarak verik  
fel a reggelt, búcsút intek régi önmagamnak,  
elindulunk ezüstös vizű partjaink felé, a hang  
a tiéd, ami vonz, s ártatlan ereje magához emel,  
már nem vagyok izgatott, benned  
visszhangzom, s csókolom szemeid.  






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.