Mesékben szálltunk

Lámpásod fénye vezet, megvilágítja
utam, írva lesz majd egyszer az
is, hogy hozzád erre jöttem, s benned
újra folytatódtam; és nemcsak megérkeztem,
világos itt minden, érzem boldogságom,
s nem csak céltalan a létem, vagyok,
nem fáradok, nem félek,
ajtóim nyílnak megint újra, a fényre,
azt súgod: jó volna, ha ez
a fény mindig itt ragyogna, s nem válna
árnyékká soha, de várna
puha zugokban a végtelen egyszerű,
édes és nem keserű,
fuldokoló vágy, s Veled és Benned,
mint a Hiszekegyben, mormolva,
s megborzongva, hullni alá a
mélységes bugyrokba, s henteregve
újra, feltámadni újra, amitől érzi majd minden
szálunk, hogy a mesékben szálltunk.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.