A tündérsziklán

Megérkeztünk a csúcsra, hogy megkeressük
a szépet az őszben.Visszanéztem meredten,
és minden rothadásszagot feledtem .
Eltűnt a világ, eltűnt Budapest,
eltűnt a sok papírpohár, s műanyagkacat,
ami az avarból mindenünnen kikandikált.

Százezer színű mese remegett alattam:
a völgyben bíborszín szivárványban pompázó katlan,
néhol zöldbe, sárgába váltó, lelkedbe ömlő folyó;
Az erdő, semmi más .
Egy az éggel kacérkodó táncos látomás .

Eltáncolta nekem az őszi ledér szélben
az Elmúlást, melytől Ő is úgy rettegett;
de mesélt reményt, hitet,
hullámzó mosollyal tett száz remegő kéjre ígéretet,
s közben megmutatta a tündéreket .
Engem elvett, s mindent adott .

Ott álltunk fent, a tündérsziklán ketten,
kéz a kézben.
Itt teremnek a tündérek,
ha szakadékos mélybe lépnek.
Egy lépés lett volna csak.

Sötét volt már, mikor hazaindultunk.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.