Tizennégy sor


    Nem bánthatsz már ha azt mondod sem, hogy a fegyelem
    Hiányzik versemből, a világot csak figyelem,
    S nem írom. S ha éppen magam kerülök a lapra,
    Sohasem várom el, hogy te erre az alapra
    Építs irodalmat, bölcsészetet és úgyszólván
    Semmit. Jöttem. Vagyok. Elmúlok. Csak ennyi szól rám . . .
    A többi te vagy, s ebben a taposómalomban –
    ÚrIsten de kép ez! – minden kockakövön ott van
    Az út amit finom cipőddel jártál a képre.
    S aki csak nem tudja mindezt látni, mi a vétke?
    Mert hagyd, hogy az önismétlés jól megfontolt vádja
    Tudtán s vállalván azt, tizennégy sorom kimondja
    Azt aki vagyok – e percben – akit minden szó öl,
    S nem soha, akit te akarsz hallani a versből!








Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.