Áll a bál
Sekély öböl fényes mélyén
Szentivánéj szép estéjén
gyűlnek össze mind a halak,
hogy egy nagyot bulizzanak.
Hínár-bár és Nádas csárda;
ki mulatna, várva várja.
"Elkapott a szigony-iszony!
Hogy elmúljon, bizony, iszom!"
Betintázott jól az amur;
úgy tűnik, ma nem lesz lamúr.
Mondtam is a tintahalnak:
nem válna be mintahalnak.
Rámförmed a durva durbincs:
"Ki engedte meg, hogy kortyints?
Rá se nézz e léha-lére:
nem neked lett jégre téve!"
Azt mondja lazán a lazac:
nem kellenek talány-szavak.
Űzi hát a pontos pontyot:
adjon néki időpontot.
Lefogyott a kövér keszeg,
- mondhatnám, hogy ölég keszeg.
Mióta ösztövér fajta,
lötyög az öltözék rajta.
Vízizenére a pisztráng
megmutatom - nézd csak! - itt ráng.
A muzikális angolna
csendes magányban hangolna.
Be van sózva a szép hering:
ezüst planétaként kering.
Felkérné őt már a márna:
"Bárha járna márna-bárba...!"
Megmondtam a tőkehalnak:
felesleges tőke - halnak.
Bőszen bámul, s én azt érzem:
összekapunk még halpénzen.
Pikó fűz egy csikóhalat,
randevújuk mikó' halad.
"Maradj már az uszonyodon!
Iszákostól iszonyodom!"
Hiába is ebihalak,
nem ugatnak a kishalak.
Nem is halak - békabébik;
rablóhalat néha félik.
Fogorvostól a piranha
meglehetősen kivan ma
- bár ha akad pikáns falat,
fájós foggal is ráharap.
Pödri bajszát Harcsa Marcsa;
nincs legény, ki féken tartsa.
Úszik jobbra, úszik balra:
vadászik egy lomha halra.
Smúzol egy hím felpörögve:
"Ússzunk át egy más öbölbe!
Hidd el nékem, Marcsa, mások
már a harcsafark-csapások!"
Bár hamiskásan somolygó,
mégsem ver át a domolykó.
Toleráns ő, mint a viza:
sós vízben is megél, biza.
Sokszor hallgat, mégsem kuka,
csupán szófukar a csuka.
Látott ő már olyan csudát:
tófenéken tornacsukát.
Bármily kíváncsi a tonhal,
popzenét csak monoton hall.
Panaszkodott számos halnak:
szimfóniát sosem hallhat.
Meséli egy hálás kárász:
nem fogta ki őt a rákász.
A rákokat mind behúzta,
ő viszont mint hal, megúszta.
A sügér később érkezett:
a felszínen sütkérezett.
Nem lett belőle galiba:
beszállt ő is a buliba.
Rátarti a mantarája:
nem hat semmi hanta rája.
Annak lesz csak majd arája,
kire végül hatna bája.
Játékuktól forr a felszín;
bekukkant egy orka, s delfin.
"Ideális itt a helyszín:
jól mutatnánk együtt szelfin!"
Hiába is dús a husa,
ma éjjel oly bús a busa.
Vigasztalják a naphalak,
kik sohasem haragszanak.
Napozott, s lesült a süllő,
így ma este mégse züll ő.
Vacsoráját eszegeti,
s égő hátát kenegeti.
Dévaj dévér kekk a hekkel:
más ívásút gyakran heccel.
Az se baj, ha visszakapja:
olyan kajla, mint az apja.
Jókedvében van a fogas?
Ez a kérdés bizony fogas!
Ha megjelenik a koncér,
összevesznek majd a koncér'?
Feloldódott a kecsege,
nem kérdés már, hogy fecseg-e?
Nem keveset, inkább sokat:
szólni sem hagyna másokat.
Bevallotta most a balin:
nem járt ő még soha Balin.
"La Valletta itt van Máltán.
Szép a hely? Vagy ott se járt tán?"
Udvarias a kölönte:
a táncot is megköszönte.
Járta véle a maréna,
amíg szólt a macarena.
Jól érzi magát a géb is:
bár szabódott, eljött mégis.
Szórakoztatja a csabak;
ha mást nem, de ennyit szabad.
Ficánkol egy tarka garda,
az iszapot felkavarva.
Úgy kacag rajta a compó,
lecsúszik róla a poncho.
***
Lement a hold, zár a buli,
kishalakat vár a suli,
nagyobbakat meg a munka
- erről brekeg néhány unka.
"Telik a hold hat nap múlva:
ki most itt volt, várjuk újra!
Hogyha nem lesz víziszonyod,
hozzon erre hát uszonyod!"
2023. 03. 26.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2026-07-06 02:38:23
Utolsó módosítás ideje: 2026-07-06 02:38:23