Fekete koszorú


Ott fáj a szív, ahol a lét ered,
ott szakad fel e fájás,
megbújva rongyos hangszálak között,
ott, ahol a gondolat és cselekedet
művi világokba költözött,
s számítógépek billentyűi felett
megváltást keresünk,
örömre bút,
búra örömöt.

Ott fáj a szív, ahol a lét ered,
soha nem békülve meg az úttal
hová a halál vezet.
Már nem érdekel a távolodó galaxisok
haláltusája, hogy napunk egyszer majd
kihűl, megáll a forgás, a bolygók mozdulatlan
vigyorognak ellipszis pályáikon. Nem érdekelnek
az elszennyedő vizek, a globális kor globális
problémái, a társadalom köröttem, ha a
huszonegyedik században is szolga vagyok.
Nem érdekel már semmi,
csak az emlékedbe kapaszkodom, bár lehet
meg sem születtél, vagy a napokban
tűntél el hirtelen? Hogy is van ez?
Miért hagytál magamra Istenem?
Miért dobtál nyűgnek ide, és mibe csomagolod
majd a döntő pillanatot: betegség, öregkori
leépülés lesz, vagy megtarthatom lázadásaim
s utolsó kérdésem is válasz nélkül hagyod?
De már ez sem érdekel,
az jön még, aminek jönnie kell.
Az életet elvállalom, csak tűnő pillanat
mikor így panaszkodom:

Ott fáj a szív, ahol a lét ered,
az fáj, ha többé nem érinthetem a tested,
emlékeim között elárvulok,
fölszántott földemre gyomot tépni,
magot megvigyázni,
ma nem indulok.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2023-10-29 08:14:07
Utolsó módosítás ideje: 2023-10-29 08:14:07