Sáfrányos ravatal ( vers a csökölyi fehérgyász hagyomány elmúlásáról)



Amikor elfoglalta a tavaszt a keserűség, tulipánok
égtek rá a szemfedélre. Fehér hajnalok meneteltek
a csökölyi utcán, asszonyok szőtte pirkadatban.

A járdán cseresznyefák levetett ruhája. Mint az
idősek egyszerű, de méltóságos gyolcsöltözéke.
Álltak, erőt vesztetten a halál gyönyörű szirmai felett.

A kékből úgy úsztak elő a felhők, mint valami
sáfrányos színű ravatal. Takarni próbálták a talpas
házak ablakán megjelenő elmosódott arcokat.

Kint már feketében állt mindenki, míg ő átvonult
közöttük fehér gyászruhában. Fehérlett, mint a szentek,
szeplőtlen életű ősök, mártírok arcának ragyogása.

Apu megszorította a kezem. Azt mondta különleges.
Emlékezzek mindig erre, mert a világon sehol nincs
fehérgyász, talán csak Csökölyben.

Végül úgy engedték el, mintha a megnyílt föld
szívta volna magába és odalent a sötét termek
előtt, még lenne lélegzetnyi hely a világosságnak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2022-06-29 14:04:03
Utolsó módosítás ideje: 2022-06-29 14:04:03