Nemezis
Vérből születtem újjá, hát fogd meg a kezem,
Nyald le sánta képemről fekete könnyemet
Húzd ki belőlem a karót, s döfd magadba
Akarom, hogy érezd, mint hajnali esőt a tócsa.
Ordíts velem, ha maradt még szavad, csak egy, ami igaz,
Mit feláldozhatsz valami oltárán, csak ne kérdezd, mi az!
Sőt, soha ne kérdezz, inkább fojtsd meg lélegzeted,
És első kézből érzed, milyen a levegőmentes rettenet!
Hogy milyen kifordult vállal szaladni a képzelet után,
És a pokolba egy személyre szóló meghívót hoz a futár.
Mikor az álomban fürdő téboly félig odaát elmémben sírt ás,
És fényes árnyékod szétszakítja a szürreális realitás
Én vagyok, szavamon bilincs, optimistán realista, de csitt!
Mohón hiszek abban, amiről régen tudom, hogy nem létezik.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.
