benti

Szuszogva halogatta meséjét
a remegő, fáradt, vén bunda,
a kimentett magányos túlélő,
kortyolt a borból, nekikezdett:

úgy hittük, elegendő levegőnk
lesz hazatérni, el a földig,
csapongunk majd a mezőkön
temérdek kincse rég a miénk,

hiszen túléltük citokin viharát,
levertük khaost, a rettenetest,
maratont győznek dicső jeleink,
kezdettől ott a balta kezünkben,

de kúsztak a hűvös repedések,
rianás vasainkon - durrog az űr
hiába a hajó zsiliprendszere,
mohóbb nálunk a kinti üresség.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2021-07-18 09:24:07
Utolsó módosítás ideje: 2021-07-18 11:41:19