Alvajárók
Szemünkbe csontos fények gyűlnek,
íriszekbe tört sötét világok,
köröttünk hollószárnyú éj repül, meg
fogatlan bűzöket csikorgó átok.
Kezünkbe semmi morzsolódik,
megkapaszkodunk a végtelenbe,
tapintanánk egy álmodott valódit,
vihart, fuvallatot, ha szél se lenne.
Lábaink csönd mocskát tapossák,
saját piszkunk a megszokás, a sár,
akolmelegbe korcsosult okosság
mind a félelem, a düh, hogy ennyi jár.
Aztán, ha ránk talál a reggel
még összerázzuk szétszórt csontjaink,
és féltudatlan, sajgó értelemmel
nézzük el, ahogy a holnap messze ring.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2021-02-22 10:03:05
Utolsó módosítás ideje: 2021-02-22 10:03:05
