Elmondom egy álmomat

Feladatot hajtok végre épp.
Szellemi iskolázás részeként.
Valahogy feljutok magasan az égbe.
Minél közelebb a Naphoz.
Már nem emlékszem hogyan.

Onnan nézek lefelé.
Valamibe kapaszkodom,
a tíz ujjbegyemmel.

A feladat az, hogy úgy kell
elengednem, hogy minél tovább
tartsam meg magam,
míg el nem alszom,
vagy le nem szédülök.

Ha elég ideig sikerül fennmaradnom,
életben maradok.
Kapaszkodom.
Mást nem is tehetek, de tudatosan,
döntésszerűen engedem el, mikor az a valami,
az óceán felől a kontinens fölé ér,
vagy a Föld fordul el alatta.

A következő képben a szellemi iskola ajtaján
bekopogok, hogy elmeséljem,
sikerrel végeztem a gyakorlatot.
Valaki jön, tárva nyitva hagyja az ajtót,
s figyelmeztet, ne menjek, mert nincs benn levegő.

Meglepődve újságolom el a nagy eseményt,
s számon-kérem rajta a közömbös fogadtatást.
Nem emlékszem mi történik ezután.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2020-02-17 11:54:18
Utolsó módosítás ideje: 2020-02-17 12:11:44