Visszaeső
Hol járunk már, ki tudja rá a választ,
te ott, s én itt a sorstól nem eresztve,
hittük, az elme józanul kiválaszt,
s hogy égi ujjak fonhattak keresztbe
azon a hosszú délutánon,
s most itt ülök, papírnak, tollnak adnám
hűlt álmaim, szerelmem horpadt hantja
virágtalan, gazos... és úgy virrad rám,
ahogy a hajnal éle elmúlatja
kocsmaszagúra hányt magányom.
Megint esik. S ez úgy alányom.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2019-11-17 14:58:32
Utolsó módosítás ideje: 2019-11-17 14:58:32
