KARÁCSONYI MESÉK

A fenyő körül ültünk. Csengő csengő
szikrája hullt, új mesékért esengő,

akár fehér vagy fekete karácsony
szeme villant fénybüszke gyertyalángon.

Csak kért a csengő csengőn új meséket,
ha ablakunkon néztek be a rémek

éppúgy, mint mikor csöpp manócska-szoknya
csillant az ágról ránk, a boldogokra.

Meséktől lettem magam is varázsló,
kit nem szédít meg soha hazug zászló,

ünnep sem ámít el álszent szavakkal:
egy kéz szelíden mesékben marasztal.

Ó, csillag-csendű karácsonyfaágak,
aranydióval játszó angyalszárnyak,

piros gyöngy sír ma annyi-annyi estén
a mindennapok feszítő keresztjén!

Ó, karácsony-est karácsony-mesékkel,
fehér mosollyal, mélyfekete éjjel!

Mesémből szólsz most és szavad, az égi,
azt a megcsúfolt csillagot idézi,

mely nem  e g y  csillag sokcsillagú égen:
piros lélek lesz eljövő mesében.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: ÚJ HEVESI NAPLÓ, 1998/6