konyári örök-vésetek

a nádtetős házat évtizedek építgetik újra.
valami részlet mindig lemarad:
a kukoricagóré rácsos árnyéka, a
palacsinta illatú déli harangszó,
az artézi kút távoli zümmögése.
de végül a képzelet betölti a réseket.

a kartonszoknyás szöszke-évek nyugalmára
tető kerül. jég-reccsentő lábnyomokban
ismét komondor szaladgál, s követ.
az ág-gabalyító szélviharok kisimítják a
felhőráncos égboltot, és sáskazöld utakon
villantja fel szárnyai alól az eperfák
szőnyegét a lepkenyár, miközben színes
ickaköveket cserélnek a szomszéd gyerekek.

odabent esténként pohár falán táncol
a vörösboros lámpafény.
nagyapám sóhajára asztalra bicsaklik
a gond feje. mesék bújnak ágyba velem,
és nagyanyám kenyérillatú keze
rám teríti a mosolyt. míg álmomban
kavargó porban döcög velünk a szekér
minden éjjel palotát építek nekik.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2019-03-18 13:46:06
Utolsó módosítás ideje: 2019-03-22 06:46:05