Kövek


Nézz körbe, látó szemmel kutass a tájon.
Ébredj, ha az kell, hát csípj szívedbe, fájjon.
Ne hagyd, hogy múltak félsikere, kudarca
szabja meg, milyenné legyen arcod karca.

Körötted kövek. Homok, kavicsok, sziklák.
Egyszerű tucatáru. Mélyedbe írták
égi gének, és megjósolták régi vének,
Tenéked más kell, a Dal, nem varjúének.

Itt fent, az ég alatt, mára csak kő maradt.
Köztük is élhetsz tavasz nélkül száz nyarat.
Ha másra vágysz, kék madárra, ragadj ásót,
és ássál vele, míg vasa el nem vásott.

Izmod feszítsd, lihegj homlokodra könnyet.
Küzdj le minden gátat, „gyáva vagyok” szörnyet.
S ha elnyel a mély, s Rád köszön az éj, ne félj!
Nézz körbe, okos fejeddel biccents, remélj.

Lent a tárna alján, árva vártán zárvány.
Rajt’ idők pora, mit évek sora ráhány.
Lelkeddel dörgöld, csiszoljad simítással,
verítéked nyomán felcsendül a más Dal.

Homok, kavicsok, sziklák. Legyenek másé.
Ez a Dal ideje, nem a dadogásé.
Megküzdöttél érte, s megfizetve ára,
húroddal csendül eztán a -kő, a Drága.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-11-19 11:05:09
Utolsó módosítás ideje: 2018-11-19 11:05:09