Nappalok és éjszakák

Anyámnak...)))


Mindig hazavárt, ha beesteledett,
a hiány nappal elviselhetőbb.
Nem számolgatta a kapott sebeket,
amitől a fájdalma egyre nőtt.
Míg vele voltam gyermek, nem hiányzott.
Lógtam rajta, mint ágon a levél.
Belé ivódtam. Ő tőlem virágzott,
én meg millió hajszálgyökerén.
Most én várom haza, mintha el se ment
volna. Alkut kötök sötétséggel.
Ejtsen lelkemen éltető sebeket,
szenvedjek. Ahogy Ő szenvedett értem.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2018-11-02 17:23:55
Utolsó módosítás ideje: 2018-11-02 17:23:55