álmok mélyébe bujdosok
a szemsértő világosságtól
rosszul viselem a fenyítést
bűneim a bőrömet eszik
kapkodva hebegek sok imát
legózom szétesett arcodat
átokként habzsolom a hiányt
közös falaink leomlottak
a múltunk pixelekre hullott
kezem a földben kaparász
előkotorni hullalelkedet –
az élőként megbecsületlent
