Ugyanmi-nek

Kihordtam lábon ötven évet,
sokat kínoz a nehéz széklet,
lapátolom, vagy néha rágom,
nyakig ülsz benne szép világom.

Kultúránk máza egyre porlad,
írjuk meg együtt, fogd a tollad,
bármerre nézek, vér vagy ondó,
ne bánts, ha versem szókimondó.

Nyelvünk az egy, de van, ki törve,
rózsaszín cuccost agyba-főbe,
sertésláb nő a fémcipőbe,
cigány családból céllövölde.

Amott meg ember-gép a bomba,
robban bele a nyugalomba,
hogyan lesz lepke így a lárva,
be van a kéttoronyba zárva.

Ölel a háló Nessus inge,
szerelmet zsúfolsz néhány bitbe,
vizslató szemmel les le Mordor,
mutass bármit, te vagy a foncsor.

Dühökből fércelt ócska zászlók
csattogva zúzzák szét a jászolt,
bűnöktől bűzlő ferde klérus,
nem így akartad drága Jézus.

Hordtunk lábanként ezer évet,
miért is hagytuk el a négyet,
addigra tán, ha szól a vekker,
büszke lehetnél, ím az Ember.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-12-25 13:45:50
Utolsó módosítás ideje: 2017-12-25 13:45:50