Magritte

                                                                            
lezseren lógok a díványon
talpam a tapétán félhomály festőállvány
kúszik át a parketten gyökeret ereszt
nedvet szív a borostyán
rám röhög
klorofillszemű te csak szeretnél úgy mint ő


csitt ne mondj semmit gyere kucorodj ide mellém
jó veled hallgatni a barátok hallgatnak
az eszelősök örökké zajongva keresik egymást
hogy bizonyítsanak önmaguknak


nem voltam a Sambrénál
egy bokor mögött rejtőztem amikor egy  tucatnő
sétált el a fövenyen mellettem
kényszerített az illata az a mélylila Poison utánafordultam és akkor
valakit felszínre dobott a víz ruhával takart arc lecsupaszított meztelenség anyag
kitágult pupilla mint aki fél valamitől és szállni akar


a sót a hajópadlóra öntöttem
kérlek keresd meg nekem azt az egyet ami fontos
a többi hózentróger vagy alma
keresd ami gyémánttá lesz a titkos életűt a szeretőt
az ismeretlent neked adom sáfárkodj jól vele
vonatkoztass el mindent önmagától fényekben lobognak a tárgyak



születtem festettem meghaltam zöldrózsaszínű fényekkel
szürkékkel és almákkal madarakkal pipával  kalappal
de vajon éltem-e és mit éreztem?
ne hidd hogy kakukktojást látsz a képet nézed
és hallgatsz -









Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-12-15 22:59:24
Utolsó módosítás ideje: 2017-12-16 08:55:10