Minden mindennel

Csak nézem, ahogy a kockacukor
A jéghideg kávéba vergődik,
Némán, majd a sötét mélybe kuksol,
Pedig minden románc így kezdődik.

A mosatlan, mint absztrakt alkotás.
Kezeim megmosnám, de nem tudom.
Olyan csend-életbe festett akt-vallomás,
Piszkos. Egyszerű. Az én kubizmusom.

A csap is csöpög, vízkövet táplál,
Félre nyelt a lefolyó, csak kluttyog.
Olyan, mint a régen megtelt ágytál,
Szaga ugyan jelez, de csak suttog.

A mennyezet a nyakamba pereg,
Talán korpának nézik a vállamon.
Egyszer ráfestem a lenyugvó eget,
Hogy hó takarjon be az ágyamon.

Az ablak ereszt, besüvít a szél,
Pókhálóba ragadnak a gondok,
Az elmém, mint rozsdás, kopott acél,
Határt szab. Talán most, talán pont ott.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-11-10 22:23:55
Utolsó módosítás ideje: 2017-11-10 22:23:55