Lélekmonológ

Önfeledten pancsol a fröccsben
a kósza jókedv. Félszeg lányként
arcomra halvány békét fröccsent
amit összefest a borfesték.
Nevetésed asztalt bont az estén.
Záróra. Kulcscsomó csörren,
búcsúzik minden álmos árnyék
s puhán járdaszélre görnyed.

Az égen pár csillag pulzál,
a nagykörút zihálva mozog.
Hol ricsajszült szórakozás
tombolt, most taxifalka szorong.
A külváros halkan átkarol.
Vénámba nyugalmat pumpál,
lassan átjár minden mondatod,
mit őszintének hazudtál.

Szerelemből nincs vészkijárat.
Ha túl nagy lánggal ég, betemet.
Csak jobb szenvedni a magányban,
a tömény rutin majd megszeret.

A szárítón nedves csönd feszeng,
holnapra a blúzod is megszárad
összegyűrt emlékként leszedlek
és zajos napokon felpróbállak.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-05-09 22:32:46
Utolsó módosítás ideje: 2017-05-09 22:32:46