Várok rá
Nem tudhattam, hogy milyen lesz a sorsom,
meddig tud vigyázni rám az istenem,
arcomon míg a bűn stigmáját hordom
látható marad-e végig lelkemen?
Mert az én lelkem már megváltozott,
tépett ruhája tiszta, foltozott.
De háborog még a lelkiismeret,
nyugalmat nem hagy, nem engedhet nekem,
szaggatja sebeim az emlékezet,
gondoljam végig még most az életem;
mit tettem, mit nem, mit kellett volna,
nem csak elmúlás az élet dolga.
Nem tudhattam régen, de most már tudom,
örökös tartozás volt az életem,
és az marad, amíg sorsom hordozom,
elmaradhatatlanul itt van velem.
A vég közeleg. Fegyelmezetten
várok rá, semmit el nem feledtem.
2017. április 20.
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2017-04-24 00:13:45
Utolsó módosítás ideje: 2017-04-24 00:13:45
