Csontõsz

megvénhedt a nyár a nagy nyargalásban
mostanra már caplat csupán
igazat ad nekünk utólag
az idő egy s másban
ám jobb lett vón’ ha előleget ád
akkor nem így állnánk itt
vonóval-tokkal
torokra forrt hegedűszókkal

fulladoznak a fekete lyukak
ropogtatja nyüszítő dongáit az ősz
s csahulnak a páncélos utak
vetélkednek még a virágok
szikrázó szirmokkal
de bévül az aszottság sziszereg
elzordul tőlünk a dana
a hejehujaság didereg
s rározsdállik a lombokra

vadkancsorda csörtet a csapán
a segítő kézre kígyó kurjant
és senki se tudja alant
mit rejt a bársonyszőrű barlang szádja
tollas ördögöt vagy sárkánytojást

Csíkországban kövekkel vemhes a szántó
és reggelente fehérbe fordul
a forrongó temető
a mindenkit magához rántó
tövisek írják a félelem életrajzát
a tennivalón zörög a bilincs

balul esik a boldogság
ahol az úr a nincs
inas imákat zsongat ott a vér
ott sivár kardal fakad a nap alatt
s ezüstözi alkalmasint a dér
a folyóban sikló halakat
elfonnyadnak a fényes simogatások
füstölögnek a gondok s hüssennek szerte
a fehérre meszelt jajszavak
ki-kiviláglik a botor végítélet
s tartatik torra tor

a mindenségnek
mindenre van csokra
drágakövek leve foly alá
a sziklafürtös égről
csoronkálnak az ismeretlen mélyerek
gyermekeket gyöngyöz a gyönyör
kik csali szer menten is vihetik sokra
majd elkárhozik mind mi mostoha
az éhes ég hatol-ötöl
felhasad a föld s idehallatszik
a kontinensek fodor illata
nagy kondérokban szilvaíz böfög
s a bélelt idő is döcög hányódik
errefelé a must lassabban forr
mert nagyot tántorgó világról álmodik


(1988)





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Publikálva: Átalvetõ, 2004/szept