Kitérőn

Most tanulok hallgatni, bár egy párszi amúgy is
a hallgatás mentén ballaghat csak lehajtott fejjel,
tűzre is önmagam vetem, létezik a kegyelem, mégis
jobb így, pária voltom jobban illik ide,

kövekkel
megszórt talpfákon oválra kopott kerekeken száguld
ez a szerelvény, nincs megálló, lerombolt állomások
sírnak fel, egyenruhák állnak test nélkül, elsárgult
muskátlik lehullott szirmai fonnyadnak,

látomások
bolyonganak soha-nem-érkező vonatokat várva - némán,
sötét lyukak bámulnak a szemek helyén, halottak ők,
rút világ, valami antianyagba öntött csúf látvány,
fenn Istenek röhögnek, rossz játék volt,

reinkarnált
tegnap ütközik a mába, s hiába a vészfék,
felnyög egy fahíd, összeomlik, évszázadokat dob a
sodró folyóba benne egy létezést, mi pillanatokat
lopott tőled tiszavirágként.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2017-01-09 19:18:03
Utolsó módosítás ideje: 2017-01-09 21:24:09