akkor is, most is

álmomban a halott nagyanyámmal
aludtam egy ágyban.
furcsamód természetes volt
ez is, és a lábán lecsorgó ürülék is.
a halál inkontinens,
nem tart vissza semmit,
csak a lélegzetét.
(ez - ádám és éva óta - egy ősi játék
közte és az isten között.)

reggel felkeltünk
s ahogy régen, kifésültem az ősz haját,
áthúztam a bemocskolt ágyat,
rászóltam, venné át a hálóruhát,
és nevettük,
hogy hová lett belőle a végtisztesség.

végül mégsem a hullasága riasztott fel.
bőre jeges szürkesége kavarta fel a gyomrom,
s ahogy akkor is,
most is búcsú nélkül,
hirtelen hagytam ott.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-10-03 14:14:03
Utolsó módosítás ideje: 2016-10-03 14:14:03