Mi, a költők
Mi, a költők vagyunk az írótársadalom különcei,
de egyúttal az őszinte érzelmek legjobb küldöncei.
Írunk, költünk, fogalmazunk, álmodunk,
s közben ennek a műfajnak áldozunk.
Különcök vagyunk, mégsem a jó értelemben,
hisz mi nem részesülünk az írói védelemben.
Ha más író elront valamit, nem baj, majd kijavítja valahogy,
mi viszont csak egyszer kapunk esélyt, azt is csak úgy-ahogy.
Az író írhat, ameddig a tolla és a fantáziája engedi,
a költők viszont a folytonos elutasítás fájdalmát szenvedi!
Hisz nekünk az ars poetica szabja a szűk kis határt,
s jaj, ha megszegjük eme szigorú tanárt!
De nem panaszkodhatunk, magunk választottuk ezt az utat,
mi akartuk, hogy az egész társadalom legyen az, mi rajtunk mulat.
Mégis, egy csepp boldogságot minden szerzeményünk szerez valakinek,
s ez szerint mégis megérte a mi munkánk valakinek.
Legyünk különcök, még ha olyan furcsák is, mint mindig,
akkor is, ha nem érjük el a magasztos írói szintig.
Mi csak költsünk, s álmodjuk meg egy ismeretlen világot,
minek nem szab határt, csak a te kíváncsiságod!
Hagyjon üzenetet a szerzőnek!Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólásokHozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.Feltöltés ideje: 2016-05-30 00:59:55
Utolsó módosítás ideje: 2016-05-30 00:59:55
