Háttérben most is [képtelenül]

                                                   [Feléd: ez annyit tesz, mint tőled.
                                                   A rezonanciák homlokegyenest harmóniája.
                                                   Hiábavaló hanyatt-homlok támadásaim.
                                                   Idegen égtájak felé — hiány-számban, rokon-időben.
                                                   Az épület átellenes szárnyain egymásba nyíló ajtók.
                                                   Miközben feléd, addig tőled.
                                                   Egyre lehetetlenülőbb.

                                                   Bátai Tibor: Belátás, 1973]

                                *

Annyiszor ismételgette, hogy a közös
múltból egyedüliként felülírható,
míg maga is elhitte, s rászánta magát.
Nem állított valótlant: a történések
még mindig ugyanazok, csak nem egészen
ugyanazért és nem pont úgy estek meg. Hogy
azután miért és miképpen is, már nem
igazán firtatja. Beéri azzal, hogy
végre tényleg el tudja engedni őket.
Teljesen bizonyos benne: többé nem tesz
föl keresztkérdéseket. Még magának sem.

                                *

Rejtve hagyott részletek megosztásával
adott kulcsot a kezébe szövegei
értelmezéséhez (is). Kész-e használni,
vagy inkább elzárja elméjének titkos
rekeszébe? És ha történetesen el
is fordítja, feltárulhat-e előtte
mélyrétegük? Képes lesz-e megfejteni
történelem előtti jeleket a szív
legbenső falán, és vajon rá tud-e majd
érezni földerengő arcok között a
kezdettől fogva hitelesre? Volt idő,
amikor mindennél fontosabbnak vélte,
hogy választ kapjon kérdéseire. Ma sem
tartja érdektelennek, de tisztában van
vele: már nincs perdöntő jelentősége.

                                 *

Elegendő egyetlen szálat meghúzni
a történet szövetében, és úgy tűnhet,
csaknem értelmezhetetlenné gyűrődik
az egész. Az összkép zavarba ejtően
más. A tájat más szögben világítja meg
a napfény. Más égtájak felől más szelek
fújnak. Másképp hajladoznak a fák, és más-
ként vetnek árnyékot. Más árnyalatú kék
alatt máshol gyülekeznek más formájú
felhők, és más a tükör is, amelyet más
vizek másképpen sima felülete tart
az égnek. Ám a változás mégsem teljes.
Háttérben most is ugyanaz a két ajtó.
Ugyanúgy. Képtelenül egymásra tárva.                                                





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2016-03-15 09:43:54
Utolsó módosítás ideje: 2016-03-15 09:47:59