T é g e d

Keret nélküli kép vagyok a falon,
lépek rajzolt kockaköveken az útmentén,
vonalak futnak szerte, színek lebegnek,
hangok törnek apró betűkké, lengén
öltözött érzések kóborolnak
illatod keresve az őszi mezőkön
a felejtett nyár maradványai fölött.

Ködszürke ígéretek foszlanak reggeli
dércseppekben szikrázó atomokká,
nincs harangszó, a szél is megpihent,
visszhangokat keres a domboldal,
de néma az idő, vagy a félelem
szorítja torkunkat, hátunkon cipeljük
régi önmagunkat, botladozunk.

Körmöd mélyed húsomba, mit keresel?
Sejtjeimbe rejtettelek, csak szemembe
nézz, ott vagy, mosolygósan, mint
mikor elégedetten igazítottad meg
utánunk az ágyat és csak nézted, ahogy
kócosan meggyújtok egy cigit neked,
s felhőt fújok kettőnk közé.

Szétkent csókot igazítasz számon,
ottfelejtett sikolyt gyömöszölsz
vissza a melled alá, csodálom a hasad,
ahogy a zaklatott izmok ugrálnak
combod és derekad között,
imádom amikor a napba tárod karcsú
tested, ízed érzem, illatod, téged.





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-11-08 18:56:54
Utolsó módosítás ideje: 2015-11-08 18:56:54