Hajnali álom

Éjjel kétórahuszonhárom,
annyi biztos, hogy nem álmodom,
veszedelmes utamat járom
körbe-körbe egy oktogonon,

fejemben tankok kavarognak
egyre gyorsabban, céltalanul,
egy nagy folyón piszkos haboknak
meg-megújuló csatája dúl.

A külvilágból ennyit látok,
belül a tankok dübörögnek,
egymásra omlott rom-világok
tűnnek igaznak és öröknek,

olyanok, mintha születnének,
pedig a vég kezdete éled,
ez a dallam sem hálaének,
amely az ébredésbe réved.

A félig álom-ébredezés
mezsgyéjén botladozva járok,
egyszerre több és mégis kevés -
az illatnélküli virágok

sorfala közt, békés katonák
díszelegnek tiszteletemre,
így érzem, pedig milyen fonák
a béke-jel a fegyverekre.

Egyszer mégiscsak felriadok,
párnám csücskébe kapaszkodva,
szabadulnak a gondolatok,
maradék álmokkal birokra

kelve, szobámba fény szűrődik.
Indul a józanság keserve,
apró manók, ha ugyan győzik,
cikáznak bennem, láncraverve.

2015. május 22.  





Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-05-22 09:56:26
Utolsó módosítás ideje: 2015-05-22 09:56:26