Irtok


Letérdelek az ágyás mellé,
itt, nagyanyám veteményeskertjében.
Élet-halál ura vagyok:
kézmozdulataimon múlik,
ki a hasznos, ki a gyom.
Növény pedig ez is, az is:
nyújtózkodik a Nap felé,
szinte bennem zeng a zenéje.
Joga van az élethez mindegyiknek,
ha már kibújt a magból.
Az egyikét óvom, istápolom, segítem,
a másikét durván megszakítom, pusztuljon.
Manapság úgy divat mondani, hogy
diszkriminálok, méghozzá faji alapon.
Kézzel, múlt századi módszerekkel.
Azt hiszem, nekem szabad.
Nem alkalmazom a vegyszeres gyomirtást,
sem a fondorlatos tudatmódosítást.
Nem indítok sem kémiai, sem médiaháborút.
Nem beszélem rá a kiszemelteket,
hogy pusztítsák el saját magukat,
nem alakítom ki bennük a szuicid hajlamot.
Egyszerűen odanyúlok a tövükhöz
és gyors, határozott mozdulattal kitépem.
Elszakítom őket az anyaföldtől.
Utóbb a kiskapával szétvagdosom
a gyökereiket is, nehogy újra sarjadjanak.

Ahogy ide letérdeltem most irtani,
félmeztelen felsőtestemen érzem,
hogy engem is cirógat sugaraival a Nap.
Hogy van fölöttem hatalom, afelől nincs kétségem.
Ám nem tudom, hogyan is tudhatnám meg,
hogy mi a szándéka velem.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-05-12 09:50:02
Utolsó módosítás ideje: 2015-05-12 09:50:02