Magánzárka

Már nem fél:
kiadni magát lehetetlenség,
csak addig hasad,
amíg az éretlen dió
zöld burka.
Azontúl mindent elfed a csonthéj:
édességet
és lassú rothadást.
Érinthetetlen mag ő,
minden évben zárvaterem.
Senki nem látja.
Aki az arcát nézi,
nem őt látja.
A róla kialakított képhez
hiányzik egy mozaikdarab.
Ezt mélyen őrzi,
anélkül hogy ismerné. Néha sikolt.
A sikolya segélykiáltás,
amit mindig sikeresen álcáz.
Rég megtanulta:
a belülről növesztett
börtönfalakon túlról
dekódolhatatlan minden jeladás.






Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-05-08 01:40:31
Utolsó módosítás ideje: 2016-02-14 23:59:40