RÉSZLET EGY TEHETETLEN NAPLÓJÁBÓL

Hosszú az élet. Ha most rákapcsolnék sem érnék
időben a végére, így hát ballagok. Az érett gondolatokat
szobahőmérsékleten tartom, nehogy felforrjanak, máskülönben
tartanám én a markom csorgó nyállal a világra meredve,
de harcol az éhség ellenem, ellenben, s minthogy lelenc valék -
hát dolgozok.
Szeretnék én is egy szép házat. Meg egy kertet. Odaképzelem
a napot, az égszínkékre, a fejed fölé, olvasok épp a tornácon
és felnézek, ahogy megrémültem, mert horkantottál hirtelen egy nagyot,
és a cinkék is felröppennek a körtefáról, egészen a szívemhez kapok.
Szeretnék megrettenni egyszer.  De csak lapítok egy sötét zugban,
lapítok és hallgatok.
Várok. Nem tudom kit, talán az Istent. A háta mögül
ugrok eló majd váratlan' , és a farába harapok, ahogy
a felingerelt arisztokrata férfiak teszik finom, kacér
úri-hölgyekkel a kosztümös filmeken - ledér az isten és
feslett, ne hozzak haza ilyen jöttmenteket az ágyunkba
- , mondod.
Persze, te se nyúlsz hozzá, de megnyugtatsz, mint mindig, hogy
- majd kitalálunk valamit -, mert nem elég már a klasszikus
vér és verejték, tartalék vakszerencse, ide valami más kell,
valami, ami jobban piacosítható, - képtelen, ezt már magamtól is
tudom, aztán érzem ezt a bűzt, hogy mindegy is, hogy már
füstöl Babilon.







Hagyjon üzenetet a szerzőnek!

Csak ehhez a vershez tartozó hozzászólások

Hozzáadás a KEDVENC VERSEK listájához.

Feltöltés ideje: 2015-04-23 15:44:37
Utolsó módosítás ideje: 2015-04-23 15:44:37